¤ 2.fejezet

A büfé a földszinten volt.Mikor leértem Mrs. Isgor, a büfés néni, és az én egyik "barátom" (már amennyire a barátomnak lehet nevezni egy 40 éves nőt), éppen szendvicseket készített.

-Szia Lisa.! Megint elkéstél.? - kérdezte ál szigorral.

-Jó napot Mrs. Isgor. Nem, ma kivételesen nem késtem el. Időben itt voltam, csak egy bizonyos vámpír miatt lekéstem a becsengetést. - mondtam nevetve.

-Értem. - mondta mosolyogva. Biztos voltam benne, hogy nem érti, de nem is baj. - Kérsz valamit.?

-Igen. Egy almát. - Ez egy kicsit szokatlan volt részemről. Általában csokit, vagy valami édességet kérek, de ma nem. Nem tudom miért, és ez zavar

-Tessék. - adta oda az almát.

-Köszönöm. - mondtam, és kifizettem. - Hogy tetszik lenni.?

-Remekül. És te.?-kérdezett vissza.

-Én is remekül köszönöm. Hogy van a fia.? - kérdeztem ismét. Van neki egy fia, aki a külvilágban élt, és jogász volt. Régen én is kint éltem, de amikor anya és apa elváltak, anyával és a két fiú tesómmal ide költöztünk BloodStone-ba.

BloodStone egy nagyon eldugott helyen, van a hegyekben, ahova épeszű ember nem jön fel. Ezért is építették ide. Ez a mi társadalmunk "fővárosa". Itt van, a királyi palota, ahol, ha még élnének, uralkodnának a királyi család sarjai, de mivel 50 éve kihalt a család, és azóta a Tanács vezeti a várost, így nem ők uralkodnak.

-Remekül. - zökkentett ki Mrs. Isgor, a gondolat menetemből. - Te is elkéstél.? - Ezt nem nekem mondta, ha nem Alex-nak, aki mögöttem állt. Furcsa lett volna, ha nekem mondja. Amúgy meg hééé... mi az, hogy te is.? Én nem is késtem el.!!

 Amint meg fordultam, megijedtem. Nagyon közel állt hozzám. Túl közel-!!

-Igen. A húgom nem keltett fel reggel. Am Jó Reggelt Mrs. Isgor, szia Lisa. - köszönt, és rám mosolygott. Szerintem elég jól néz ki. Fekete haj, zöld szemek, csak sajna nem az esetem. Mármint nem nekem sajna, hanem neki. Mióta ide költözünk mindig el akar hívni randizni  de én soha nem mentem el vele. Erre is meg van a fő okom, de azt majd később.

-Szia. - köszöntem vissza én is mosolyogva. Mrs Isgor nem mondott semmit, csak rázta a fejét. Alex is vett egy almát, és oda fordult hozzám.

-Nem jössz ki az udvarra.? - kérdezte.

-De szívesen. - mondtam, miközben meg fogtam a táskám. - Viszlát Mrs. Isgor. - köszöntem el, de még most se mondott semmit. Néha olyan furi. Követte Alexet a kör alakú udvar egyik legeldugottabb padjára  amit egy fa takart el a folyosóról nézve. Nem ettem meg az almám, ha nem elraktam a táskámba.

-Na mizu veled.? - kérdezte Alex, miután leültünk.

-Hát fura reggelem volt, aztán időben beértem a suliba, de David-et kergettem, mert nem akarta nekem elmondani, hogy mit akar tőlem, és elment az idő, aztán a mi "drága" igazgató úr észrevette, hogy nem vagyok órán, meg akart büntetni, de kimagyaráztam magam, és most itt vagyok. Veled.? - mondtam, és elnevettem magam az arcát látva. Miközben beszéltem a földet néztem, és most rá néztem. Olyan volt az arca, mint aki mindjárt felrobban. Szerintem a David nevezetű vámpír hozta ki a sodrából. Mióta bámul, és kérdezősködik rólam, azóta utálja őt, pedig addig jó fejnek tartotta. Igaz csak távolról.

-Semmi. - tudtam, hogy van valami.

-Mondjad.! Gyerünk.! Én is beszámoltam az egész eddigi napomról. - mondtam neki mosolyogva, és meglöktem a vállát.

-Csak idegesít a vámpírod. - mondta végül.

-Héé nem az én vámpírom. - mondtam sértődötten.

-Ha akarod lehetek. - mondta egy hang a fa mögül. Rögtön felugrottam, és egy kézlendítéssel felgyújtottam a fát. Olyan gyorsan ugrott elő mögüle David, mint a villám, vagy mint egy átlagos vámpír.

-Aú.. ez fájt. - panaszkodott.

-Kibírod kislány. - mondtam, eloltottam a fát, és karba tett kézzel belenéztem a szemébe. Egy perc se kellet, és újra olyan volt mint előtte. Szép zöld. Ez egy varázsfa. Nem lehet neki ártani semmivel.

-Ezt most miért csináltad ? - kérdezte idegesen. A hangjából nem lehetett kihallani az idegességet csak a szeméből lehetett kiolvasni, ugyanis a szép barna szeme sárga lett. Ez akkor van, ha valami nagy érzelmi hatás éri. Az enyém olyankor vörös lesz, akár a tűz. Szerintem érthető okokból.

-Őszintén.? Nem tudom. Mostanában túl lobbanékony vagyok, de bocsánatot nem fogok kérni, ugyanis hallgatóztál  Jut eszembe miért is hallgatóztál.? - kérdeztem.

-Nem hallgatóztam  csak éppen erre jártam, és meg halottam, hogy rólam beszéltek. Am szia Alex. Régen találkoztunk. - köszönt a másik boszinak a társaságban. Alex föld boszi, ezért ha ő lesz ideges, neki a szeme zöld lesz  vagy is nem fog változni, ugyanis alapjába véve is zöld.

-Szia. - köszönt vissza félénken. Megértem. Mindenki fél a vámpíroktól. Még én is, de csak egy kicsit.

-Aha. Jó duma, csak kár, hogy nem hiszem el. - mondtam David-nek.

-Akár elhiszed, akár nem, ez az igazság. - felelte flegmán.

-Asszem én megyek. - mondta Alex. Félszemmel láttam, hogy felkapja a táskáját, és elmegy.

-Most boldog vagy? Elüldözted szegényt.- kérdeztem felháborodottan  Biztos voltam benne, hogy vér vörös a szemen. Két véglet van. Az egyik a vér vörös, a másik a tűz piros.

-Ööö.. Igen boldog vagyok. - mondta mosolyogva. - Gyere.! - mondta, és elindult.

-Hova, és minek.? - kérdeztem, de nem mozdultam.

-Ha választ akarsz kapni a kérdéseidre,akkor gyere - kiabálta hátra. - Itt még a falnak is füle van.

Felkaptam a táskám, és utána mentem.

-És mi lesz a sulival.? - kérdeztem, mikor láttam, hogy a kapu felé megyünk.

-Nekem nem kell, te meg úgy is kitűnő tanuló vagy.

-Durva, hogy szinte mindent tudsz rólam. - gondolkoztam hangosan.

-Egy tanács: Soha ne válassz tündért legjobb barátnak.

-Ezt had én döntsem el jó.? Hogy akarsz kijutni.? - kérdeztem, mikor oda értünk a kapuhoz. Volt vagy 6 méter, és az egész fém.

-Én átugrom, te meg találd ki, hogy jutsz át. - miután kimondta már kint is volt.

-Ez gyors volt. - csodálkoztam, és közben azon gondolkoztam, hogy hogyan jussak ki. Megvan. Teleportálok. Eddig még csak tárgyakat próbáltam, nem nagy sikerrel.

-A képességeimről, majd később. Most gyere már. - sürgetett.

Behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy a kapun túl állok. Azt hittem mikor kinyitom a szemem még bent leszek, de nem. Kint voltam. Sikerült. Egy pillanatra megszédültem. Mikor feleszméltem David ott volt szorosan mögötte. Az egyik kezével (amivel én a fejemet fogtam), megfogta a kezem, a másik keze a vállamon volt, és úgy tartott.

-Jól vagy.? - kérdezte aggódva(??).

-Igen. - mondtam kissé meglepetten. Ránéztem a kezére  ami a vállamon volt. Mikor meglátta, hogy nézem elengedett, de nem ment messze. Kicsit nagyon nagy volt a feszültség, ezért fel akartam oldani.

-Éljen. - kiáltottam, és elkezdtem ugrálni. David úgy nézett rám, mint egy idiótára ezért abba hagytam.

-Tényleg jól vagy? - kérdezte már közömbös hangnemben.

-Igen, de miért érdekel ennyire.? - kérdeztem gyorsan vissza.

-Az most nem fontos. Nem tudtam, hogy tudsz teleportálni.

-Nem kell neked mindent tudni. - mondtam neki. - Most hova.?

-Gyere. - mondta, és elindult az erdőféle!?

¤ 1. fejezet :)

-Terhes vagy.!
Ez volt az a mondat, vagy inkább kijelentés, ami teljesen megváltoztatta az életem, és ráadásul tök abszurd volt, hiszen még szűz vagyok. Nem tud érdekelni, hogy mit gondolnak a körülöttem lévők, hiszen nálunk a suliba szinte minden lány elvesztette már a szüzességét 15 éves kor alatt, én meg 17 vagyok.
-Miii.? Dehogy vagyok terhes.! - mondtam egy kicsit sértődötten.
-De igen Lisa, te terhes vagy.! - ellenkezett velem egy fehér ruhás ember fehér szakállal, és fehér hajjal. Éppen suliba indultam, amikor megjelent. Csak úgy simán ott volt előttem, pedig előtte nem volt ott. Az tuti.!
-Arról csak tudnék nem gondolja.? - kérdeztem flegmán. - Maga ki, és miért akadályozza meg, hogy még ma eljussak a suliba.?
-Én Aberle vagyok, a vének egyik tagja.
A vének tanácsa egy idős, mágiával bíró lények "gyülekezete", akik rögtön az uralkodói ház után állnak  és jó formán ők a mi fajtánk vezérei, vagy uralkodói (ahogy tetszik).
-Örvendek. Nem mutatkozok be, mert ahogy hallom az én nevem tudja. nem akarok tiszteletlen lenni, de elengedne végre a suliba, mert ha még egyszer kések, akkor kapok egy fegyelmit. - mindezt mosolyogva mondtam neki. Csettintett egyet, és ott találtam magam a suliba, pontosabban a suli közepén elhelyezkedő kis udvaron. Körülnéztem, de nem láttam sehol Aberle-át, csak a padon csevegő végzős lányokat, és az őket árgus szemekkel figyelő gólya fiukat. A sulink kör alakú, és 3 emeletes. Régi stílusban épült, de nekem maga az épület tetszik, de a suli nem. Majdnem ugyanolyan, amilyen az emberi iskolák, csak abban más, hogy itt nem az a tanmenet, és itt varázslást tanulunk.
-Lisa.? - megfordultam, és a barátnőmmel találtam szembe magam, aki nem mellesleg tündér. - Te ilyenkor itt.?
-Neked is szia Emily. Igen, valamilyen csoda folytán előbb értem be. - nem akartam neki elmondani, hogy találkoztam Aberle-val. Szeretem  meg minden, de túl sokat foglalkozik az ilyen dolgokkal, és egy idő után az agyamra tud menni velük.
-De jó hogy itt vagy. - mondta és megölelt. Visszaöleltem, de nem vagyok valami nagyon ölelkezős típus, kivéve pár kivételt és ő az egyik. - Beszélnünk kell.
-Mondjad.! - már előre tudtam mit fog mondani.
-David megint kérdezősködött rólad. - éésss... tessék.! Tudtam.! David minden reggel oda megy Emily-hez, és kérdez rólam valamit  Emily meg jó kis tündér módjára válaszolgat neki. (Nem haragszom rá. A származásával jár.) Nem tudom mit akar tőlem. Reggel Emily-vel beszél rólam, délután meg engem néz. Már nagyon elegem van belőle. Am elég helyes. Barna haj, barna szem, jó arcberendezés, és a felső teste se lehet rossz.... Na mindegy nagyon elkalandoztam. Tegnap este elalvás előtt eldöntöttem, hogy ma kiderítem mit akar bármibe is kerüljön, mert egy vámpírból elég nehéz kiszedni infót. Tapasztalat.
-Most mi kérdezett.? - sóhajtottam fel.
-Azt, hol laksz, van-e macskád, kutyád, tesód. - sorolta szorgalmasan a dolgokat.
-Hol van.? - kérdeztem tőle hirtelen, mire olyan képet vágott, mint aki meglepődött  pedig pont neki nem kéne, hiszen óvoda óta ismer. Együtt szórtunk homokot az akkori főellenségünk hajába.De azért válaszolt.
-A biosz terem előtt láttam utoljára. - mondta és én azonnal elindultam. nem volt messze. Tudni kell, hogy nálunk is ugyan úgy hívják a a tantárgyakat, csak nálunk nem ugyanazt tanítanak. Pld kémián bájitalokat készítünk. Mikor oda értem pont ugyanazon a helyen állt, ahol szokott. Oda mentem éle, karba tettem a kezem, és bele néztem a szemébe. Miért kell barna szeműnek lennie.?
-Miért kérdezősködsz rólam, miért bámulsz mindig, és miért barna a szemeb.? - na jó az utolsót nem akartam mondani, csak kijött. Amikor kimondtam úgy nézett rám mint egy örültre. Talán tényleg az vagyok.
-Neked is szia. - Hé ezt én szoktam mondani.!! - Első kérdésre a válasz: nem mondom meg, másodikra azért mert van szemem, ami nem tudom miért barna. Talán mert így születtem.? - kérdezte bunkón.
-Nagyon bunkó vagy tudod.?
-Nem én jöttem ide és támadtalak le kérdésekkel.
-Nem te Emily-t támadod le minden reggel. - Na most patt helyzetbe vagyunk. Nem válaszolt, csak mosolygott  olyan félmosolyosan, és elment.
-Most meg mi van ? - néztem utána de nem válaszolt,ezért követtem. Élvezte, hogy követem, és össze-vissza sétált a suliban, fel ment 3x az emeletre de én nem adtam fel.
-Meddig fogsz követni.? - kérdezte hátrafordított fejjel, de nem állt meg, csak ment tovább. Épp a földszinten tartottunk, és akkor fordult rá a lépcsőre.
-Addig amíg nem válaszolsz rendesen a kérdéseimre. - válaszoltam, és csak mentem utána.
Felmentünk a 3.-ra és épp lefelé tartottunk.
-Vald be, hogy élvezed.!
-Mégis mit.? - végre megállt, felém fordult és belenézett a szemembe.
-Azt, hogy követlek.Ha nem élveznéd, akkor már rég lehagytál volna. - Tudni illik, hogy a vámpírok nagyon gyorsak, és érősek. Az egyik legharcratermetted lények a társadalmunkban.
-Igazad van. Rohadtul élveztem hogy követél, de most szia Boszika. - ééés eltűnt. Remek.!
-Elisabeth Jane Howkens.! Mit keresel te itt.? - lassan meg fordultam ,de már tudtam ki szólt. Csak egy olyan van ebben az iskolában, aki a teljes nevemen szólít.
-Jó napot igazgató úr.! - köszöntem illedelmesen  hogy ezzel is enyhítsek a büntetésemen, legalábbis ezzel a szándékkal csináltam.
-Nem kéne órán lenned.? - kérdezte még mindig mérgesen.
Ránéztem az órámra, és már 20 perce becsengettek. Hoppá!! Kicsit-nagyon elment az idő, a vámpír-boszi fogócskával. Nem mondtam semmit.
-Már megint elkéstél.? - kérdezte felháborodottan.
-Nem uram, ma idejében itt voltam, csak tudja tanultam egy kicsit Törire és nagyon elment az idő.
Már azzal egy kicsit levigadt  hogy uramnak szólítottam. Szereti, hogyha tisztelik az emberek, de hogy miért pont törit mondtam.?
-Örülök, hogy ennyire készülsz az órámra, csak sajnos nem látok nálad könyvet. - Hopssz.!
-Igen, mert most tettem el, és éppen indultam órára. - hazudtam.
-Akkor menjél. Szia.!
Viszlát igazgató úr.! - köszöntem el, és eljöttem. Ha megtalálom David-et lesz hozzá pár nem túl kedves szavam. Előszőr is, hogy mer le Boszikázni.? Jóó.. ez alapjába véve nem nagy tragédia, de van nevem, és elvárom, hogy úgy hívjanak, főleg, ha az illető nem is ismer, na jó ismer hála Emily-nek. Másodszor még mindig nem válaszolt a kérdéseimre. Most majd rá fog jönni, hogy engem nem olyan könnyű lerázni. Nekem az élet már megtanította, hogy mindig küzdjek meg az igazamért, és hogy harcoljak, azért ami az enyém, vagy amit éppen akarom, hogy az enyém legyen.
Lefele sétáltam a Biosz terem felé, de mégse mentem be. Elmentem a Büfébe.

:) remélem tetszik :) nem tudom mikor hozom a kövi részt :) amint tudom hozom :)

¤Előzetes :)

Sziasztok :) meghoztam a sztorim előzetesét:

Elisabeth Jane Howkens boszorkány. Egy nap egy számára idegen ember beállít hozzá, és közli vele, hogy terhes. Nem hisz neki. Másnap ismét megjelenik, és ismételten azt mondja, hogy terhes. Ez így megy három napig, míg végül megcsinál egy terhességi tesztet, és kiderül, hogy igaza van. Be honnan tudta.? Ki az a David, és mit akar Lisa-tól.? Mi lesz ennek az egésznek a következménye.? És a legföbb kérdés... Kitől van a gyerek.?