¤ 7. fejezet

ezer bocsi, hogy késtem :)) a suli a hibás :D

A kapuban találtam meg. Cigizett, és közben rugdosta a kavicsokat. Rögtön letámadtam:

-       Miért mondod mindenkinek azt, hogy járunk?

-       Tudod szivi én is ezt akartam kérdezni tőled. – mondta mosolyogva. Amikor kimondta, hogy szivi majdnem pofon vágtam.

-       Akkor nem te mondtad mindenkinek, hogy járunk? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

-       Nem, és ezek szerint te se. – mondta, és szívott még egyet a cigiből.

-       Mi lenne, ha eloltanád azt a szart? – kérdeztem miközben köhögtem a torkomba és a tüdőmbe jutó cigi füsttől.

Nem csinált semmit, csak nézte, ahogy szenvedek. Elegem lett a köhögésből. Kivettem a kezéből, ledobtam a földre és rátapostam.

-       Ezt, most miért? – kérdezte mérgesen.

-       Mert majdnem megfulladtam tőle, ha nem vetted volna észre. – kiáltottam rá és keresztbe tettem a kezem a mellkasomon.

Elkezdett mosolyogni, és közelebb lépett hozzám. Meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem így csak egy puszit tudott adni az arcomra. Nem foglalkozott vele, hanem megölelt. Nem öleltem vissza. Nem fogom megadni magam ilyen könnyen.

-       Tudod, úgy nehezebb, ha tiltakozol. – mondta a hajamba.

-       Nem fogok a nyakadba ugrani, miután majdnem megfulladtam MIATTAD. – mondtam neki mérgesen. Legalább is úgy akartam, de nem tudtam rá haragudni. Túl közel volt hozzám, és éreztem az illatát, ami hamar kiűzte a haragot a fejemből.

-       Bocsánat. – mondta, de bele nevetett a végébe.

-       Mi ilyen vicces? – kérdeztem és felnéztem rá. ami kicsit nehéz volt, ugyanis még mindig nem engedett el. Igaz nem is akartam, hogy elengedjen.

-       Tudod vagy 2 éve nem mondtam senkinek ezt a szót. – mondta mosolyogva.

Találkozott a szemünk. Majdnem elolvadtam. A térdem elkocsonyásodott, és ha nem ölelt volna még mindig szorosan, valószínűleg elesek.

-       Tudod, ha valaki meglát minket így, akkor hiába magyarázzuk, hogy nem járunk. – mondtam még mindig a szemét bámulva.

-       Nem érdekel. Miért ne járhatnánk? – kérdezte.

-       Azért mert még meg akarlak ismerni. És az se biztos, hogy fogok veled járni. – mondtam, és el akartam húzódni tőle, de nem engedett.

-       Hova akarsz ennyire menni? – kérdezte mosolyogva.

-       Nem tu-tu-dom. – dadogtam. A szemei hatása alá kerültem és már egyszerűen nem tudtam több szót kinyögni.

-       Akkor nem mész sehova. – mondta és megcsókolt.

Átkaroltam nyakát és közelebb húztam. Ő átkarolta a derekam. A csókunknak a csengő vetett véget. Gyorsan elhúzódtam tőle.

-       Ez nem azt jelenti, hogy járunk. – mondtam és feltartottam az ujjam. – Csak barátok vagyunk.

-       Valószínű. Olyan barátok, akik csókolóznak, amikor eszükbe jut. – mondta vigyorogva. – Nem akarsz elszökni? – kérdezte a kapura mutatva.

-       Kösz nem. Kihagyom. Tudod, egy kicsit feltűnő lenne, hogy mindenki látott már, és hirtelen eltűnök.

-       Akkor, szia. – adott egy puszit a számra és eltűnt.

Olyan szívesen mentem volna utána. De nem tehettem. Túl sok igazolatlan órám van így is. Visszamentem az osztályterembe. Leültem az asztalomhoz Emily mellé.

-       Azt mondta, hogy nem ő terjeszt ilyeneket. – mondtam mikor leültem mellé.

-       Akkor ki? – kérdezte teljesen nyugodt hangnemben.

Végre a normális Emily, akit én ismerek és szeretek. Elmosolyodtam.

-       Mi olyan vicces? – kérdezte meglepetten.

-       Te. – mikor még mindig nem értette elmagyaráztam neki. – Nem áll jól, ha mérges vagy. Nem tudom, hogy ki mond ilyeneket.

Nem válaszolt, csak nézett maga elé. Szerintem azon kattogtak az agykerekei, hogy ki állít rólam ilyeneket. Bejött a tanár és lezavartuk az órát. Olyan gyorsan elment az összes, mint a gyors vonat. Igaz nem nagyon figyeltem. Folyton azon járt az agyam, hogy hol lehet most David. Nem tudom miért, de folyton olyan képek ugrottak elő az agyam fura részéről, hogy ő most egy másik lánnyal van, és engem csak etetett. Próbáltam elrejteni a képeket, de nem nagyon sikerült. A nap végére már annyira ideges lettem, hogy nem tudtam magamat szabályozni, és azon izgultam, hogy hozzám ne szoljón valaki, mert akkor idegességemben felgyújtom, vagy mit tudom én fel robbantom. Szerencsére nem szólt hozzám senki. Megúszta a suli tűz nélkül. Mikor kiértem és meg láttam azt, amit szerintem nem kéne. Davidet, aki egy fekete Mercedes oldalához támaszkodott. Az ÉN kocsim oldalához!!! NEM IS KOCSIVAL JÖTTEM!!!

¤ 6. fejezet

Sziasztok :) sajnos csak most tudtam hozni a kövi részt, mert nem sokat gépezhetek a suli miatt, mert tanulni kell, ráadásul kis érettségi is lesz :/

Na de itt a 6. rész(amint tudom, hozom a kövit):

Reggel a telefonomra keltem. Szerintem ilyen jól, azóta nem aludtam, mióta elköltöztünk apától. Gyorsan kiugrottam az ágyamból, és levágtattam a lépcsőn. Rob, és Peet a konyhába voltak. A bátyám kávét csinált, Peet meg ette a zabpelyhét. Mikor megláttak rám mosolyogtak.

-       Mire az a nagy boldogság hugicám? - kérdezte Rob.

-       Nem mondom meg! – mondtam vigyorogva.

-       Én sejtem. – mondta Peet mindent sejtő mosollyal. – Van ehhez köze Davnek?

-       Talán. – feleltem sejtelmes arckifejezéssel.

Kivettem Rob kezéből a kávét, bele ittam, és leültem az öcsém mellé. Csúnyán nézett rám, aztán kivett egy másik bögrét a szekrényből, és csinált másik kávét. Nem érte meg elvenni. Nem tett bele elég cukrot. Raktam bele, és egy hajtással megittam. Szó nélkül felmentem a szobámba. Felvettem egy rózsaszín nadrágot, egy kockás inget, egy rózsaszín cipőt, és egy bajszos nyakláncot. Kihúztam a szemem és a hosszú, barna hajamat kiengedve hagytam. Felvettem a táskám, és lementem. Rob adott egy puszit, majd elment dolgozni, míg én ettem a zabpelyhem. Az öcsém nem sokkal később ment. Egy suliban vagyunk, csak mindig külön megyünk. Tudom nincs sok értelme, de ez van. Befejeztem a reggelimet, és elmosogattam. Mentem volna suliba, mikor hirtelen előttem termett Aberle. Annyira megijedtem, hogy elejtettem a táskám, ami jó hangosan landolt a padlón.

-       Maga direkt ilyezget? – kérdeztem felháborodva és csípőre tettem a kezem.

Tudtam, hogy nem kéne így beszélnem vele, mert bármikor megölethetne, ha akarna, de sose voltam az a meghajlós típus. Utálom, ha alá vagyok rendelve valakinek.

-       Sajnálom, hogy megijesztettelek. Nem akartam. – mondta semleges arckifejezéssel.

-       Most miért jött ide uram? – kérdeztem, és próbáltam tisztelet teljesen beszélni, de szerintem nem sikerült.

-       Ismételten azért, hogy elmondjam, hogy terhes vagy.

-       Én meg ismételten mondom, hogy én nem vagyok terhes. – tiltakoztam.

-       De az vagy! – ellenkezett velem.

-       Oké. Figyeljen, tudom, hogy maga egy nagyon nagyhatalmú, és befolyású boszorkány, de biztos vagyok benne, hogy téved. Szerintem tudnék róla, hogyha terhes lennék. Nem gondolja? Most pedig én el teleportálok a suliba, és maga szépen itt marad. – mondtam, és felvettem a táskám a földről.

Nem mondott semmit, csak eltűnt. Hát ez nagyon fura volt. Nem tudom, honnan veszi ezt a baromságot. El teleportáltam a suli közepére. Ismét az a látvány fogadott, mint tegnap. A végzős lányok a padon csevegtek, nevetgéltek, a gólya fiúk, meg őket bámulva álltak az udvar valamelyik sarkában. Bementem a biosz terembe, leültem a helyemre és vártam, hogy belépjen valaki barát a terembe, hogy ne legyek egyedül. Leginkább egy vámpírra számítottam. Pár osztálytársam benn volt már a teremben, de velük nem voltam olyan jóba. Beszéltem velük meg minden, de nem voltunk puszipajtások. Emily rontott be a terembe mérgesen. Leült mellém. Talán még sose láttam mérgesnek. A tündérek természetüknél fogva barátságosak, és türelmesek.

-       Szia! – köszöntem neki barátságosan mosolyogva.

-       Ne szólj hozzám. – mondta, és bevágta a durcit.

-       Miért? Mit követtem el? – kérdeztem csodálkozva.

-       Én vagyok az utolsó, aki tudomást szerez arról, hogy Daviddel jársz. – mondta, miközben az asztalt bámulta.

Leblokkoltam.

-       Nem is járok vele! – ellenkeztem. – Hol halottad azt a baromságot?

-       Mindenki erről beszél a suliban. – közölte, és végre rám nézett. – Szóval tényleg nem jársz vele?

-       Nem. Igaz van valami köztünk, de nem járok vele. – magyaráztam. – Megyek és megkeresem.

Emily még mindig nézett, ahogy kimentem a teremből. A folyosón úgy éreztem, hogy mindenki engem néz. Nagy valószínűséggel így is volt. Mentem a folyosón, és egyszer csak szembe találtam magam Alexszel. Oldalról lépett elém. Ma már mindenki ilyezget? Alex olyan képet vágott, mint Emily.

-       Had találjam ki. Neked is azzal van bajod, hogy állítólag járok Daviddel. – Mondtam, és megnyomtam az állítólagot. Karba tettem a kezem, és vártam a kiborulását.

-       Igen. Nagyon is azzal van bajom. Nem értem, hogy hogyan választhattad Őt helyettem. Mindnet megtettem, hogy a kedvedben járjak. Mindig kedves voltam hozzád. Még akkor is, amikor húszadszorra hívtalak randizni, de te kikosaraztál. – Mondta, és szerintem már csak egy kicsi kellett hozzá, hogy fel ne robbanjon. Elkezdett körülötte repedezni a föld, és vészjóslóan közeledett felém. Ha nem nyugtatom le, akkor elnyel a föld.

-       Nyugi. – mondtam neki, de biztos voltam benne, hogy ez nem segít. – Nem járok vele, és nem tudom, honnan veszi ezt mindenki.

Láttam rajta, hogy kezd lehiggadni. Valószínűleg azért, mert azt mondtam, hogy nem járok vele. A föld kezdett össze forrni. Mikor végre minden olyan volt, mint régen, adtam egy puszit az arcára és elmentem mellette. Ismét egy cél lebegett a szemem előtt: Megkeresni Davidet.

¤ 5. fejezet

Sziasztok!! :)

 Most gyorsabban hoztam új részt! Komizzatok!!

-       Akármilyen furán hangzik, én nem foglak elküldeni sehova, ugyanis mélyen elítélem ez olyan embereket, akik ilyeneket csinálnak. – mondtam határozottan, és felálltam.

Adni fogok neki egy esélyt, hogy megismerjem. Attól, hogy volt, egy olyan kapcsolatom, ami úgymond halálos lett, nem fogok elszigetelődni a fiuktól. Alex más. Ő nagyon rosszkor találkozott velem. Talán, ha pár hónappal később találkozunk, nem így alakultak volna a dolgok. Az alatt a pár hónap alatt megszerettem, de csak barátilag. Úgy a barátság, és a szerelem között van, amit érzek iránta. David viszont jókor jött az életembe.

-       Ezt nem értem. – mondta, és fel ált velem szembe.

-       Meg akarlak ismerni. Te mindent tudsz rólam, de én szinte semmit nem tudok rólad. – mondtam a szemének.

Közelebb lépett, és megfogta az arcomat.

-       Remélem, nem fogsz csalódni. – mondta, és ránézett a számra.

-       Én is.

Elkezdett közeledni a szája a számhoz. Már épp csókolt volna meg, mikor valaki kinyitotta az ajtót. Olyan gyorsan ugrottam el tőle, mint még soha.

-       Látom felébredtél. – mérte végig Rob, Davidet – Remek.

Nem mondtam semmit, csak néztem Robot, aki még mindig Davidet fikszirozta. David csak állt, ugyanazon a helyen, ahol eddig, és tűrte a szemlét.

-       Peet üzeni, hogy sajnálja, és kér a csokiból. – mondta, és rám nézett.

Körülnéztem, a csoki után, és megtaláltam bontatlanul az ágyamon. Megfogtam, és oda adtam neki.

-       Mond meg neki, hogy nem baj, és hogy egye meg. – mosolyogtam rá. Reméltem, hogy veszi az adást, és kimegy, de még mindig ott ált az ajtóban. – Van még valami?

-       Ööö… Igen. Anya üzeni, hogy nem jön haza. – mondta zavartan.

-       Ezt eddig is gondoltam. Mikor volt ő valaha is itt? – kérdeztem mérgesen. – Ha nincs, más kimennél végre?

Megfordult, és kiment. Mielőtt becsukta volna az ajtót még visszafordult, és azt mondta, hogy „rajtatok tarom a szememet”, olyan nagy testvérnézéssel, és elment. Oda fordultam Davidhez, aki még mindig egyhelyben állt. Felém fordult, és belenézett a szemembe.

-       Szerintem én megyek, mielőtt a bátyád felnyársal. – nevetett a saját „viccén”.

Legszívesebben azt mondtam neki, hogy „Ne menj!”, de az egy kicsit furán jött volna ki.

-       Oké. Gyere. – mondtam, és elindultam a földszintre.

Egy szó nélkül jött utánam. A nappaliba Peet a csokiját ette. Mikor meglátta Davidet, majdnem félre nyelte a csokit. Nem álltam meg. Mentem egyenesen az ajtóig. Kinyitottam, és félreálltam, hogy ki tudjon menni.

-       Ennyire el akarsz küldeni? – mondta miközben kiment.

-       Nem. Én, nem akarlak elküldeni, és nem is küldtelek. Te akarsz ennyire elmenni.

Visszafordult, és bele nézett a szemembe.

-       Fogalmad sincs arról, hogy én mit akarok.

-       Akkor mond el. – kértem közönyösen.

-       Inkább meg mutatom.

Megfogta a derekam, közel rántott magához és megcsókolt. Ez a csók sokkal intenzívebb volt, mint az első. Sokkal több érzelem volt benne. Átkaroltam a nyakát, közelebb húztam magamhoz, és visszacsókoltam. Éreztem, ahogy elönti a testem a melegség, és szinte szikrázott körülöttünk a levegő. Egy perc múlva én szakítottam meg a csókunkat, mert nem kaptam levegőt. Elengedtem, hátrébbléptem, és zihálva vettem a levegőt. Ránéztem. Ő se volt jobb állapotban. Az ő vámpír ereje, és az én tűz erőm kiszívta a tüdőnkből az összes levegőt. Kis idő után, végre normálisan tudtam lélegezni. Közelebb lépett hozzám.

-       Szia Boszika. - adott egy puszit a számra, és eltűnt.

-       Szia. – mondtam a nagy sötétségnek.

Bementem a házba, ahol két érdeklődő szempárral találtam szembe magam. Elmentem mellettük, felmentem szobámba. Befeküdtem oda, ahol eddig David feküdt. Éreztem az illatát a párnán, és a takarón. Beletúrtam a fejem a párnámba, és a fejemre húztam a takarót. Beszívtam az illatát, és elkezdtem mosolyogni. Egyre gyorsabban dobogott a szívem, ahogy visszagondoltam az első, majd a második csókunkra. Azt akartam, hogy megint megcsókoljon, vagy csak megöleljen, vagy egyszerűen, csak legyen itt. Azt hiszem, szerelmes vagyok egy olyan vámpírba, akit nem ismerek, aki nagyon jól csókol, és akinek gyönyörű barna szemei vannak. Azzal a gondolattal a fejemben aludtam el, hogy szerelmes vagyok.

¤ 4. fejezet

Egy kicsit késtem, és kicsit rövid lett, de itt van :) Jó olvasást, és komizzatok!!!

Mikor felértünk, és Rob meglátta, ahogy David az ágyamban feküdt, olyan képet vágott, mint aki egy marslakót látott volna. Mielőtt meg tudott volna szólalni gyorsan és röviden eldaráltam neki a történteket. Mikor befejeztem, még mindig úgy nézett, mint ha minimum ETI lenne a szobámba.

-      Mostantól nem fenyegethetsz azzal, hogy elmondod anyának, a perverz dolgaimat, mert én is beköplek. – fenyegetőzött.

-      Csak rajta. Mond el, de csak hogy tudd, tudok én rosszabbat is rólad, ráadásul anya nem is hinne neked. – mondtam mosolyogva.

Rob kiskorában nagyon sokat hazudott anyuéknak, és az óta semmit nem hisz el neki semelyik szülőm se. Amikor kijelentette, hogy rendőr akar lenni, anya csak úgy engedte meg neki, hogy normálisan viselkedik, és nem hall róla semmi rosszat. Nálunk nem úgy működik a munkavállalás, ahogy az embereknél. Nálunk, 24 év alatt, csak szülői engedéllyel lehet munkát vállalni. Rob 19 éves.

-       Te milyen gonosz vagy! – mérgelődött hangosan. – pontosan miért is mondtad ezt el nekem?

-       Csak kérdezni akartam, hogy kb. meddig lesz elájulva?

-       Általában 20 óra, de az elmondásod szerint nagyon kevés vér jutott a szervezetébe, ezért, lehet, hogy kevesebb ideig. – mondta magyarázva.

-       Köszönöm. – mondtam mosolyogva.

-       Nincs mit. Én most azt hiszem, megyek a pizzáért. – mondta, majd kiment a szobámból.

Leültem az ágyam szélére, és néztem, ahogy David alszik. Olyan nyugodtnak, és gyengének tűnt. Magától elindult a kezem az arca felére. Mikor hozzá értem megsimogattam. Forró volt. Gyorsan elhúztam a kezem. Miért ilyen meleg? Rob nem mondta, hogy lázas is lehet. Hirtelen ötletből kiindulva megfogtam a kezét, és próbáltam begyűjteni a forróságot a testéből. Éreztem, ahogy átáramlik belém. Kellemes melegség töltött el. Mikor elengedtem, újra megfogtam az arcát. Most már normális volt a testhőmérséklete. Elgondolkoztam azon, hogy honnan jutnak nekem eszembe ilyenek. Még sose hallottam, még olyat, hogy más boszorkány ilyet csinált volna. Lehet, hogy voltak rajtam kívül, de én nem tudok róla. Megfogtam a homlokom, és éreztem, hogy most én vagyok forró. Kimentem a fürdőbe keresni valamit lázcsillapítót. Találtam, valami házi készítésűt, amire nagyi írta gyöngybetűkkel:

Láz és fájdalomcsillapító, naponta két kanál

Valami lötty volt benne. Lementem a konyhába, és bevettem egy kanállal. A boszorkányok gyógyszerei gyorsabban hatnak, mint az embereké. Remélem, használ. Felmentem a szobámba, és leültem az asztalomhoz, és tanultam valamit, amire már nagyon nem emlékszek. Mikor hazaért a bátyám, megettük a pizzát egy szó nélkül. Nem kérdeztem meg a lázról. Nem tudom miért, de nem zavart. Bementem a nappaliba, és egész délután tévét néztem. Megittam 5 liter vizet, mert teljesen kiszáradtam, ráadásul nem múlt el a lázam, így bevettem még egy kanállal. David még mindig nem ébredt fel.

Mikor haza ért Peet az öcsém, elmentem fürdeni. Felvettem a pizsim, és mielőtt lementem volna a nappaliba megnéztem Davidet. Normális volt a test hőmérséklete. Kezdtem egy kicsit aggódni. Mi van, ha nem ébred fel? Gyorsan kivertem a fejemből ezt a gondolatot, és leszaladtam a lépcsőn a konyhába.

-       Szia, Lisa! – köszönt Peter mikor leértem. Nagyon hasonlít apára. Barma haj, barna szem. Ugyan abba a suliba járt, mint én, csak ő még csak másodikas volt.

-       Hellóka. Mi volt a suliban? – kérdeztem, miközben a szekrényben kerestem valami édességet.

-       Nem sok minden, csak Mr. Igazgató számon kérte rajtam, hogy hol vagy. Szóval hol voltál? – kérdezte, és leült egy székre a pultnál.

-       Itthon. – válaszoltam, és kivettem egy tábla csokit. – Kérsz?

-       Nem tudsz ezzel lekenyerezni. Anya örülni fog neki, hogy nem voltál suliban. – fenyegetőzött.

-       Nem akartalak lekenyerezni – mondtam gúnyosan -, csak megkínáltalak. Amúgy meg látod itt valahol anyát? Ha annyira érdekelné, mi van, velünk itthon lenne, nem gondolod? Maradtam volna inkább apánál.

Felrohantam a szobámba, és becsaptam az ajtót. Mióta eljöttünk apától, sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mi lett volna, ha ott maradok vele. Még akkor is, ha nem tiszta, rendes és legális módon szerzi a pénzt. Soha nem haragudtam rá ezért. Mindenkinek az jut, amit az élet adott.

Leültem az ágyamra, és ránéztem Davidre, aki elkezdett mocorogni. Fél percig forgolódott, aztán kinyitotta a szemét, és rám nézett.

-       Előbb be kellet volna becsapnom az ajtót. – mondtam mikor belenéztem a szép barna szemébe.

-       Meddig voltam kába? – kérdezte, ügyet se vetve a megjegyzésemre.

-       Kb. olyan 12 órát. – mondtam. Felhúztam a lában az ágyra, ráültem és szembe fordultam Daviddel. – Mi volt ez az egész?

-       Szerintem elég egyértelmű. – mondta mosolyogva. – Legközelebb, ha lehet, ne vérezzél előttem. Főleg, ne a szád.

-       Mi köze ennek a számhoz?

-       Mert, ha máshol vérzel, talán sikerül vissza fognom magamat. Bár ahogy emlékszem, és jól emlékszem, élvezted. – mondta, és ránézett a számra, amitől elpirultam. Ezt látva még jobban mosolygott.

-       Mit csináljak, hogy ne élvezd ennyire a helyzetet? – gondolkoztam szándékosan hangosan.

-       Szerintem semmit nem tudsz csinálni. Itt vagyok a szobádba, az ágyadba és rajtad alig van valami. – mondta és elég feltűnően végig nézett rajtam. Hát igen a pizsim nem sokat takart és elég vékony is. Próbáltam vissza fogni magam, hogy nem piruljak el, de ez az arckifejezéséből ítélve nem sikerült.

-       Most, hogy így végig mértél, elmondanád, hogy miért akarsz tudni rólam mindent?

Ezek szerint még is sikerült elrontanom a jókedvét. Boldogan ránevettem.

-       Tényleg tudni akarod? – kérdezte, és bele nézett a szemembe. Én csak bólogattam. – Ez is elég egyszerű. Tetszel nekem, és tudni akarom, hogy milyen vagy.

Meglepődtem, és kikerekedett szemekkel néztem rá. Elkapta a tekintetét, és felállt. Oda ment az íróasztalomhoz, és leült a székre. Újra belenézett a szemembe. Mindenre gondoltam, csak erre nem.

-       Most robbanhatsz. – mondta.

-       Miért robbannék?

Mert általában a lányok, ha bevallok nekik valamit, hiszti rohamot kapnak, és elküldenek melegebb éghajlatra.

¤ 3. fejezet

Van egy erdő a suli mellett. Egy sima, hagyományos erdő. Nincs benne semmi mágia. Szép idő volt az nap. Olyan utó nyár feeling. A levelek igaz, már kezdtek sárgulni, de hát ezzel jár az ősz.

David, mint egy tank törte magának az utat. Miközben az időjárásról gondolkoztam elkezdtem harapdálni a szám, ami egyike rossz szokásaim közül. Már kábé az erdő közepén jártunk, amikor hirtelen David eltűnt. Nagyon mérges lettem rá, és éreztem, ahogy be vörösödik a szemem.

- Ha most azért hívtál ide, hogy megölj, vagy itt hagyj, akkor tedd meg, de akkor ne kerülj a szemem elé, különben felgyújtalak. Mármint ha megölsz, akkor nem tudlak felgyújtani, de akkor majd szellemként vissza térek, és felgyújtatlak valaki mással. - kiabáltam bele a nagy, csendes és üres erdőbe. Miközben mondtam egyre beljebb haladtam. Meg botlottam, és elharaptam a szám. A fenébe a szájharapdálós mániámnak. Éreztem hogy folyik belőle a vér, ami nem jó egy vámpír közelében, még akkor se, ha az én vérem mérgező a számára. Kis mennyiségben méreg, nagy mennyiségben halál. Kicsit megijedtem, amikor újra ott volt előttem.

- Nem akartalak itt hagyni, se megölni, csak megnéztem, hogy van-e itt valaki.? Neked miért vérzik a szád.? – kérdezte

- Megbotlottam, és elharaptam a szám. – mondtam úgy, hogy a kezem a szám előtt volt.

- Megnézhetem? – kérdezte és meg se várva a választ elvette a kezem a szám elől, és rá nézett. A szeme hirtelen felizzott, és csak nézte-nézte a szám. Egy idő után egyre közeledett felém.

- Emlékeztetlek, hogy mérgező vagyok, és nem áll szándékomban meg halni, és szerintem neked se. – mondtam mikor már túl közel volt a szája az én számhoz. Ő nem mondott semmit. Eszembe jutott, hogy el kéne futni, vagy használni a mágiát, de nem volt erőm hozzá, ráadásul már nem is tudtam volna, ugyanis akkor magamba is kárt teszek, azt meg nagyon nem akarom, viszont azt sem akarom, hogy egy vámpír kiszívja a vérem. Még ha előbb is hal meg, mint, hogy megölne, akkor is, ha nem találnak meg, akkor elvérzek, amire kicsi az esély, mármint arra, hogy megtalálnak, ugyanis senki sem tudja, hogy itt vagyunk. Jézusom! Nagyon hülye vagyok! Követtem egy vámpírt az erdőbe minden fontos ok nélkül, és most szembesülhetek azzal, hogy kinyírnak.

Becsuktam a szemem, és vártam, hogy belém harapjon, de nem tette, helyette MEGCSOKÓLT. Csókolózás közben gyakorlatilag lenyalta a számról a vért. Az elején még nem csókoltam vissza, de mikor éreztem, hogy eltűnik a seb (a vámpírok nyála gyógyít) megtettem. Visszacsókoltam. Nem tudom miért, de meg mozdult bennem valami, és a fejemben egy hang arra utasított, hogy csókoljam meg. Nem ismertem magamra. Egy olyan vámpírral smároltam, akivel reggel beszéltem, először és akit nem is ismerek. Tudtommal ez még az emberek világában sem átlagos. Vagyis a normális nők körében nem.

A csók akkor ért véget, amikor összeesett. Gyorsan leguggoltam mellé, és megérintettem a pulzusát. Óriási kő esett le a szívemről, mikor megéreztem a kis lüktető erecskét a nyakán. Nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak vele. Nem hagyhatom itt. Ahhoz túl jól csókol. Aztán eszembe jutott, hogy el kéne teleportálnom innen magunkat, csak azt nem tudtam, hogy hova. A korházba biztos nem, mert akkor feljelentenek, hogy biztos direkt mérgeztem meg. A suliba tuti nem, mert hát ott is biztos van olyan, aki feljelentene, így maradt az, hogy haza viszem. Sztem úgy sincs otthon senki. Anya dolgozik, mint mindig, az öcsém suliban, a bátyám pedig dolgozik. Remélem. Megfogtam a kezét, és becsuktam a szemem. Elképzeltem, ahogy ő az ágyamon fekszik én meg mellette térdelek. Mikor kinyitottam a szemem még mindig az erdőben voltam. Újra becsuktam, csak most még erősebben koncentráltam. Sikerült. Mikor kinyitottam a szemem otthon volt, a szobámba. Óriási örömmámor öntött el, hogy sikerült, és most nem szédültem meg. Betakartam, és leültem az íróasztalomhoz. Gondolkoztam, hogy addig mit csináljak, míg fel nem ébred, aztán úgy döntöttem, hogy tanulok egy kicsit.

Délig tanultam, de még mindig nem ébredt fel. Lementem a konyhába, hogy csináljak valami kaját. Lent találkoztam a bátyámmal.

-       Szia Rob. Te mióta vagy itthon? – kérdeztem tőle.

-       Szia. Most értem haza, de neked nem a suliba kéne lenned? – kérdezett vissza.

-       Ott kéne, de nem ott vagyok, amint látod. – válaszoltam miközben a hűtőben kerestem valami alapanyagot.

-       Ha ezt anya meg tudja, bajba leszel. – fenyegetőzött.

-       De nem tudja meg, ugyanis nem mondod meg neki.

-       Honnan veszed, hogy nem szólók?

-       Onnan, mert ha elmondod, én meg elmondom, hogy minden este más lányt hozol haza rendőr bácsi. – fenyegettem meg mosolyogva. Tudtam, hogy győztem. Rob rendőrként dolgozik, csak még újonc, és ha anya meghall róla valami csúnyát, akkor nem engedi, hogy teljes jogú rendőr legyen, ami a bátyám legnagyobb álma.

-       Nem tennéd meg. – mondta meg lepődve, kikerekedett szemekkel

-       De igen. Megteszem, ha te is beköpsz. – mondtam neki még mindig mosolyogva.

-       Találtál valami kaját? – kérdezte terelve a témát.

Nem válaszoltam, csak oda mentem hozzá átöleltem, és adtam egy puszit az arcára.

-       Túl kedves vagy! Mit akarsz? – kérdezte.

-       Miért van az, hogyha hízelgek, egy kicsit akkor rögtön mindenki azt hiszi, hogy akarok valamit. – mondtam felháborodva, és elengedtem. Rám nézett olyan ne-szórakozz-velem nézéssel. na jó tényleg akarok valamit, vagy inkább valamiket.

-       Mondjad!

-       Először gyere fel velem a szobámba, mert mutatni akarok valamit, utána, meg elmennél pizzáért!?

-       Oké. – adta be a derekát.

-       Akkor gyere. – mondtam és elindultam fel a szobámba.

Eldöntöttem, hogy elmondom neki. Mit veszíthetek? Nem sok mindent, ami érdekel.

¤ 2.fejezet

A büfé a földszinten volt.Mikor leértem Mrs. Isgor, a büfés néni, és az én egyik "barátom" (már amennyire a barátomnak lehet nevezni egy 40 éves nőt), éppen szendvicseket készített.

-Szia Lisa.! Megint elkéstél.? - kérdezte ál szigorral.

-Jó napot Mrs. Isgor. Nem, ma kivételesen nem késtem el. Időben itt voltam, csak egy bizonyos vámpír miatt lekéstem a becsengetést. - mondtam nevetve.

-Értem. - mondta mosolyogva. Biztos voltam benne, hogy nem érti, de nem is baj. - Kérsz valamit.?

-Igen. Egy almát. - Ez egy kicsit szokatlan volt részemről. Általában csokit, vagy valami édességet kérek, de ma nem. Nem tudom miért, és ez zavar

-Tessék. - adta oda az almát.

-Köszönöm. - mondtam, és kifizettem. - Hogy tetszik lenni.?

-Remekül. És te.?-kérdezett vissza.

-Én is remekül köszönöm. Hogy van a fia.? - kérdeztem ismét. Van neki egy fia, aki a külvilágban élt, és jogász volt. Régen én is kint éltem, de amikor anya és apa elváltak, anyával és a két fiú tesómmal ide költöztünk BloodStone-ba.

BloodStone egy nagyon eldugott helyen, van a hegyekben, ahova épeszű ember nem jön fel. Ezért is építették ide. Ez a mi társadalmunk "fővárosa". Itt van, a királyi palota, ahol, ha még élnének, uralkodnának a királyi család sarjai, de mivel 50 éve kihalt a család, és azóta a Tanács vezeti a várost, így nem ők uralkodnak.

-Remekül. - zökkentett ki Mrs. Isgor, a gondolat menetemből. - Te is elkéstél.? - Ezt nem nekem mondta, ha nem Alex-nak, aki mögöttem állt. Furcsa lett volna, ha nekem mondja. Amúgy meg hééé... mi az, hogy te is.? Én nem is késtem el.!!

 Amint meg fordultam, megijedtem. Nagyon közel állt hozzám. Túl közel-!!

-Igen. A húgom nem keltett fel reggel. Am Jó Reggelt Mrs. Isgor, szia Lisa. - köszönt, és rám mosolygott. Szerintem elég jól néz ki. Fekete haj, zöld szemek, csak sajna nem az esetem. Mármint nem nekem sajna, hanem neki. Mióta ide költözünk mindig el akar hívni randizni  de én soha nem mentem el vele. Erre is meg van a fő okom, de azt majd később.

-Szia. - köszöntem vissza én is mosolyogva. Mrs Isgor nem mondott semmit, csak rázta a fejét. Alex is vett egy almát, és oda fordult hozzám.

-Nem jössz ki az udvarra.? - kérdezte.

-De szívesen. - mondtam, miközben meg fogtam a táskám. - Viszlát Mrs. Isgor. - köszöntem el, de még most se mondott semmit. Néha olyan furi. Követte Alexet a kör alakú udvar egyik legeldugottabb padjára  amit egy fa takart el a folyosóról nézve. Nem ettem meg az almám, ha nem elraktam a táskámba.

-Na mizu veled.? - kérdezte Alex, miután leültünk.

-Hát fura reggelem volt, aztán időben beértem a suliba, de David-et kergettem, mert nem akarta nekem elmondani, hogy mit akar tőlem, és elment az idő, aztán a mi "drága" igazgató úr észrevette, hogy nem vagyok órán, meg akart büntetni, de kimagyaráztam magam, és most itt vagyok. Veled.? - mondtam, és elnevettem magam az arcát látva. Miközben beszéltem a földet néztem, és most rá néztem. Olyan volt az arca, mint aki mindjárt felrobban. Szerintem a David nevezetű vámpír hozta ki a sodrából. Mióta bámul, és kérdezősködik rólam, azóta utálja őt, pedig addig jó fejnek tartotta. Igaz csak távolról.

-Semmi. - tudtam, hogy van valami.

-Mondjad.! Gyerünk.! Én is beszámoltam az egész eddigi napomról. - mondtam neki mosolyogva, és meglöktem a vállát.

-Csak idegesít a vámpírod. - mondta végül.

-Héé nem az én vámpírom. - mondtam sértődötten.

-Ha akarod lehetek. - mondta egy hang a fa mögül. Rögtön felugrottam, és egy kézlendítéssel felgyújtottam a fát. Olyan gyorsan ugrott elő mögüle David, mint a villám, vagy mint egy átlagos vámpír.

-Aú.. ez fájt. - panaszkodott.

-Kibírod kislány. - mondtam, eloltottam a fát, és karba tett kézzel belenéztem a szemébe. Egy perc se kellet, és újra olyan volt mint előtte. Szép zöld. Ez egy varázsfa. Nem lehet neki ártani semmivel.

-Ezt most miért csináltad ? - kérdezte idegesen. A hangjából nem lehetett kihallani az idegességet csak a szeméből lehetett kiolvasni, ugyanis a szép barna szeme sárga lett. Ez akkor van, ha valami nagy érzelmi hatás éri. Az enyém olyankor vörös lesz, akár a tűz. Szerintem érthető okokból.

-Őszintén.? Nem tudom. Mostanában túl lobbanékony vagyok, de bocsánatot nem fogok kérni, ugyanis hallgatóztál  Jut eszembe miért is hallgatóztál.? - kérdeztem.

-Nem hallgatóztam  csak éppen erre jártam, és meg halottam, hogy rólam beszéltek. Am szia Alex. Régen találkoztunk. - köszönt a másik boszinak a társaságban. Alex föld boszi, ezért ha ő lesz ideges, neki a szeme zöld lesz  vagy is nem fog változni, ugyanis alapjába véve is zöld.

-Szia. - köszönt vissza félénken. Megértem. Mindenki fél a vámpíroktól. Még én is, de csak egy kicsit.

-Aha. Jó duma, csak kár, hogy nem hiszem el. - mondtam David-nek.

-Akár elhiszed, akár nem, ez az igazság. - felelte flegmán.

-Asszem én megyek. - mondta Alex. Félszemmel láttam, hogy felkapja a táskáját, és elmegy.

-Most boldog vagy? Elüldözted szegényt.- kérdeztem felháborodottan  Biztos voltam benne, hogy vér vörös a szemen. Két véglet van. Az egyik a vér vörös, a másik a tűz piros.

-Ööö.. Igen boldog vagyok. - mondta mosolyogva. - Gyere.! - mondta, és elindult.

-Hova, és minek.? - kérdeztem, de nem mozdultam.

-Ha választ akarsz kapni a kérdéseidre,akkor gyere - kiabálta hátra. - Itt még a falnak is füle van.

Felkaptam a táskám, és utána mentem.

-És mi lesz a sulival.? - kérdeztem, mikor láttam, hogy a kapu felé megyünk.

-Nekem nem kell, te meg úgy is kitűnő tanuló vagy.

-Durva, hogy szinte mindent tudsz rólam. - gondolkoztam hangosan.

-Egy tanács: Soha ne válassz tündért legjobb barátnak.

-Ezt had én döntsem el jó.? Hogy akarsz kijutni.? - kérdeztem, mikor oda értünk a kapuhoz. Volt vagy 6 méter, és az egész fém.

-Én átugrom, te meg találd ki, hogy jutsz át. - miután kimondta már kint is volt.

-Ez gyors volt. - csodálkoztam, és közben azon gondolkoztam, hogy hogyan jussak ki. Megvan. Teleportálok. Eddig még csak tárgyakat próbáltam, nem nagy sikerrel.

-A képességeimről, majd később. Most gyere már. - sürgetett.

Behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy a kapun túl állok. Azt hittem mikor kinyitom a szemem még bent leszek, de nem. Kint voltam. Sikerült. Egy pillanatra megszédültem. Mikor feleszméltem David ott volt szorosan mögötte. Az egyik kezével (amivel én a fejemet fogtam), megfogta a kezem, a másik keze a vállamon volt, és úgy tartott.

-Jól vagy.? - kérdezte aggódva(??).

-Igen. - mondtam kissé meglepetten. Ránéztem a kezére  ami a vállamon volt. Mikor meglátta, hogy nézem elengedett, de nem ment messze. Kicsit nagyon nagy volt a feszültség, ezért fel akartam oldani.

-Éljen. - kiáltottam, és elkezdtem ugrálni. David úgy nézett rám, mint egy idiótára ezért abba hagytam.

-Tényleg jól vagy? - kérdezte már közömbös hangnemben.

-Igen, de miért érdekel ennyire.? - kérdeztem gyorsan vissza.

-Az most nem fontos. Nem tudtam, hogy tudsz teleportálni.

-Nem kell neked mindent tudni. - mondtam neki. - Most hova.?

-Gyere. - mondta, és elindult az erdőféle!?