¤ 6. fejezet

Sziasztok :) sajnos csak most tudtam hozni a kövi részt, mert nem sokat gépezhetek a suli miatt, mert tanulni kell, ráadásul kis érettségi is lesz :/

Na de itt a 6. rész(amint tudom, hozom a kövit):

Reggel a telefonomra keltem. Szerintem ilyen jól, azóta nem aludtam, mióta elköltöztünk apától. Gyorsan kiugrottam az ágyamból, és levágtattam a lépcsőn. Rob, és Peet a konyhába voltak. A bátyám kávét csinált, Peet meg ette a zabpelyhét. Mikor megláttak rám mosolyogtak.

-       Mire az a nagy boldogság hugicám? - kérdezte Rob.

-       Nem mondom meg! – mondtam vigyorogva.

-       Én sejtem. – mondta Peet mindent sejtő mosollyal. – Van ehhez köze Davnek?

-       Talán. – feleltem sejtelmes arckifejezéssel.

Kivettem Rob kezéből a kávét, bele ittam, és leültem az öcsém mellé. Csúnyán nézett rám, aztán kivett egy másik bögrét a szekrényből, és csinált másik kávét. Nem érte meg elvenni. Nem tett bele elég cukrot. Raktam bele, és egy hajtással megittam. Szó nélkül felmentem a szobámba. Felvettem egy rózsaszín nadrágot, egy kockás inget, egy rózsaszín cipőt, és egy bajszos nyakláncot. Kihúztam a szemem és a hosszú, barna hajamat kiengedve hagytam. Felvettem a táskám, és lementem. Rob adott egy puszit, majd elment dolgozni, míg én ettem a zabpelyhem. Az öcsém nem sokkal később ment. Egy suliban vagyunk, csak mindig külön megyünk. Tudom nincs sok értelme, de ez van. Befejeztem a reggelimet, és elmosogattam. Mentem volna suliba, mikor hirtelen előttem termett Aberle. Annyira megijedtem, hogy elejtettem a táskám, ami jó hangosan landolt a padlón.

-       Maga direkt ilyezget? – kérdeztem felháborodva és csípőre tettem a kezem.

Tudtam, hogy nem kéne így beszélnem vele, mert bármikor megölethetne, ha akarna, de sose voltam az a meghajlós típus. Utálom, ha alá vagyok rendelve valakinek.

-       Sajnálom, hogy megijesztettelek. Nem akartam. – mondta semleges arckifejezéssel.

-       Most miért jött ide uram? – kérdeztem, és próbáltam tisztelet teljesen beszélni, de szerintem nem sikerült.

-       Ismételten azért, hogy elmondjam, hogy terhes vagy.

-       Én meg ismételten mondom, hogy én nem vagyok terhes. – tiltakoztam.

-       De az vagy! – ellenkezett velem.

-       Oké. Figyeljen, tudom, hogy maga egy nagyon nagyhatalmú, és befolyású boszorkány, de biztos vagyok benne, hogy téved. Szerintem tudnék róla, hogyha terhes lennék. Nem gondolja? Most pedig én el teleportálok a suliba, és maga szépen itt marad. – mondtam, és felvettem a táskám a földről.

Nem mondott semmit, csak eltűnt. Hát ez nagyon fura volt. Nem tudom, honnan veszi ezt a baromságot. El teleportáltam a suli közepére. Ismét az a látvány fogadott, mint tegnap. A végzős lányok a padon csevegtek, nevetgéltek, a gólya fiúk, meg őket bámulva álltak az udvar valamelyik sarkában. Bementem a biosz terembe, leültem a helyemre és vártam, hogy belépjen valaki barát a terembe, hogy ne legyek egyedül. Leginkább egy vámpírra számítottam. Pár osztálytársam benn volt már a teremben, de velük nem voltam olyan jóba. Beszéltem velük meg minden, de nem voltunk puszipajtások. Emily rontott be a terembe mérgesen. Leült mellém. Talán még sose láttam mérgesnek. A tündérek természetüknél fogva barátságosak, és türelmesek.

-       Szia! – köszöntem neki barátságosan mosolyogva.

-       Ne szólj hozzám. – mondta, és bevágta a durcit.

-       Miért? Mit követtem el? – kérdeztem csodálkozva.

-       Én vagyok az utolsó, aki tudomást szerez arról, hogy Daviddel jársz. – mondta, miközben az asztalt bámulta.

Leblokkoltam.

-       Nem is járok vele! – ellenkeztem. – Hol halottad azt a baromságot?

-       Mindenki erről beszél a suliban. – közölte, és végre rám nézett. – Szóval tényleg nem jársz vele?

-       Nem. Igaz van valami köztünk, de nem járok vele. – magyaráztam. – Megyek és megkeresem.

Emily még mindig nézett, ahogy kimentem a teremből. A folyosón úgy éreztem, hogy mindenki engem néz. Nagy valószínűséggel így is volt. Mentem a folyosón, és egyszer csak szembe találtam magam Alexszel. Oldalról lépett elém. Ma már mindenki ilyezget? Alex olyan képet vágott, mint Emily.

-       Had találjam ki. Neked is azzal van bajod, hogy állítólag járok Daviddel. – Mondtam, és megnyomtam az állítólagot. Karba tettem a kezem, és vártam a kiborulását.

-       Igen. Nagyon is azzal van bajom. Nem értem, hogy hogyan választhattad Őt helyettem. Mindnet megtettem, hogy a kedvedben járjak. Mindig kedves voltam hozzád. Még akkor is, amikor húszadszorra hívtalak randizni, de te kikosaraztál. – Mondta, és szerintem már csak egy kicsi kellett hozzá, hogy fel ne robbanjon. Elkezdett körülötte repedezni a föld, és vészjóslóan közeledett felém. Ha nem nyugtatom le, akkor elnyel a föld.

-       Nyugi. – mondtam neki, de biztos voltam benne, hogy ez nem segít. – Nem járok vele, és nem tudom, honnan veszi ezt mindenki.

Láttam rajta, hogy kezd lehiggadni. Valószínűleg azért, mert azt mondtam, hogy nem járok vele. A föld kezdett össze forrni. Mikor végre minden olyan volt, mint régen, adtam egy puszit az arcára és elmentem mellette. Ismét egy cél lebegett a szemem előtt: Megkeresni Davidet.