¤ 6. fejezet

Sziasztok :) sajnos csak most tudtam hozni a kövi részt, mert nem sokat gépezhetek a suli miatt, mert tanulni kell, ráadásul kis érettségi is lesz :/

Na de itt a 6. rész(amint tudom, hozom a kövit):

Reggel a telefonomra keltem. Szerintem ilyen jól, azóta nem aludtam, mióta elköltöztünk apától. Gyorsan kiugrottam az ágyamból, és levágtattam a lépcsőn. Rob, és Peet a konyhába voltak. A bátyám kávét csinált, Peet meg ette a zabpelyhét. Mikor megláttak rám mosolyogtak.

-       Mire az a nagy boldogság hugicám? - kérdezte Rob.

-       Nem mondom meg! – mondtam vigyorogva.

-       Én sejtem. – mondta Peet mindent sejtő mosollyal. – Van ehhez köze Davnek?

-       Talán. – feleltem sejtelmes arckifejezéssel.

Kivettem Rob kezéből a kávét, bele ittam, és leültem az öcsém mellé. Csúnyán nézett rám, aztán kivett egy másik bögrét a szekrényből, és csinált másik kávét. Nem érte meg elvenni. Nem tett bele elég cukrot. Raktam bele, és egy hajtással megittam. Szó nélkül felmentem a szobámba. Felvettem egy rózsaszín nadrágot, egy kockás inget, egy rózsaszín cipőt, és egy bajszos nyakláncot. Kihúztam a szemem és a hosszú, barna hajamat kiengedve hagytam. Felvettem a táskám, és lementem. Rob adott egy puszit, majd elment dolgozni, míg én ettem a zabpelyhem. Az öcsém nem sokkal később ment. Egy suliban vagyunk, csak mindig külön megyünk. Tudom nincs sok értelme, de ez van. Befejeztem a reggelimet, és elmosogattam. Mentem volna suliba, mikor hirtelen előttem termett Aberle. Annyira megijedtem, hogy elejtettem a táskám, ami jó hangosan landolt a padlón.

-       Maga direkt ilyezget? – kérdeztem felháborodva és csípőre tettem a kezem.

Tudtam, hogy nem kéne így beszélnem vele, mert bármikor megölethetne, ha akarna, de sose voltam az a meghajlós típus. Utálom, ha alá vagyok rendelve valakinek.

-       Sajnálom, hogy megijesztettelek. Nem akartam. – mondta semleges arckifejezéssel.

-       Most miért jött ide uram? – kérdeztem, és próbáltam tisztelet teljesen beszélni, de szerintem nem sikerült.

-       Ismételten azért, hogy elmondjam, hogy terhes vagy.

-       Én meg ismételten mondom, hogy én nem vagyok terhes. – tiltakoztam.

-       De az vagy! – ellenkezett velem.

-       Oké. Figyeljen, tudom, hogy maga egy nagyon nagyhatalmú, és befolyású boszorkány, de biztos vagyok benne, hogy téved. Szerintem tudnék róla, hogyha terhes lennék. Nem gondolja? Most pedig én el teleportálok a suliba, és maga szépen itt marad. – mondtam, és felvettem a táskám a földről.

Nem mondott semmit, csak eltűnt. Hát ez nagyon fura volt. Nem tudom, honnan veszi ezt a baromságot. El teleportáltam a suli közepére. Ismét az a látvány fogadott, mint tegnap. A végzős lányok a padon csevegtek, nevetgéltek, a gólya fiúk, meg őket bámulva álltak az udvar valamelyik sarkában. Bementem a biosz terembe, leültem a helyemre és vártam, hogy belépjen valaki barát a terembe, hogy ne legyek egyedül. Leginkább egy vámpírra számítottam. Pár osztálytársam benn volt már a teremben, de velük nem voltam olyan jóba. Beszéltem velük meg minden, de nem voltunk puszipajtások. Emily rontott be a terembe mérgesen. Leült mellém. Talán még sose láttam mérgesnek. A tündérek természetüknél fogva barátságosak, és türelmesek.

-       Szia! – köszöntem neki barátságosan mosolyogva.

-       Ne szólj hozzám. – mondta, és bevágta a durcit.

-       Miért? Mit követtem el? – kérdeztem csodálkozva.

-       Én vagyok az utolsó, aki tudomást szerez arról, hogy Daviddel jársz. – mondta, miközben az asztalt bámulta.

Leblokkoltam.

-       Nem is járok vele! – ellenkeztem. – Hol halottad azt a baromságot?

-       Mindenki erről beszél a suliban. – közölte, és végre rám nézett. – Szóval tényleg nem jársz vele?

-       Nem. Igaz van valami köztünk, de nem járok vele. – magyaráztam. – Megyek és megkeresem.

Emily még mindig nézett, ahogy kimentem a teremből. A folyosón úgy éreztem, hogy mindenki engem néz. Nagy valószínűséggel így is volt. Mentem a folyosón, és egyszer csak szembe találtam magam Alexszel. Oldalról lépett elém. Ma már mindenki ilyezget? Alex olyan képet vágott, mint Emily.

-       Had találjam ki. Neked is azzal van bajod, hogy állítólag járok Daviddel. – Mondtam, és megnyomtam az állítólagot. Karba tettem a kezem, és vártam a kiborulását.

-       Igen. Nagyon is azzal van bajom. Nem értem, hogy hogyan választhattad Őt helyettem. Mindnet megtettem, hogy a kedvedben járjak. Mindig kedves voltam hozzád. Még akkor is, amikor húszadszorra hívtalak randizni, de te kikosaraztál. – Mondta, és szerintem már csak egy kicsi kellett hozzá, hogy fel ne robbanjon. Elkezdett körülötte repedezni a föld, és vészjóslóan közeledett felém. Ha nem nyugtatom le, akkor elnyel a föld.

-       Nyugi. – mondtam neki, de biztos voltam benne, hogy ez nem segít. – Nem járok vele, és nem tudom, honnan veszi ezt mindenki.

Láttam rajta, hogy kezd lehiggadni. Valószínűleg azért, mert azt mondtam, hogy nem járok vele. A föld kezdett össze forrni. Mikor végre minden olyan volt, mint régen, adtam egy puszit az arcára és elmentem mellette. Ismét egy cél lebegett a szemem előtt: Megkeresni Davidet.

¤ 5. fejezet

Sziasztok!! :)

 Most gyorsabban hoztam új részt! Komizzatok!!

-       Akármilyen furán hangzik, én nem foglak elküldeni sehova, ugyanis mélyen elítélem ez olyan embereket, akik ilyeneket csinálnak. – mondtam határozottan, és felálltam.

Adni fogok neki egy esélyt, hogy megismerjem. Attól, hogy volt, egy olyan kapcsolatom, ami úgymond halálos lett, nem fogok elszigetelődni a fiuktól. Alex más. Ő nagyon rosszkor találkozott velem. Talán, ha pár hónappal később találkozunk, nem így alakultak volna a dolgok. Az alatt a pár hónap alatt megszerettem, de csak barátilag. Úgy a barátság, és a szerelem között van, amit érzek iránta. David viszont jókor jött az életembe.

-       Ezt nem értem. – mondta, és fel ált velem szembe.

-       Meg akarlak ismerni. Te mindent tudsz rólam, de én szinte semmit nem tudok rólad. – mondtam a szemének.

Közelebb lépett, és megfogta az arcomat.

-       Remélem, nem fogsz csalódni. – mondta, és ránézett a számra.

-       Én is.

Elkezdett közeledni a szája a számhoz. Már épp csókolt volna meg, mikor valaki kinyitotta az ajtót. Olyan gyorsan ugrottam el tőle, mint még soha.

-       Látom felébredtél. – mérte végig Rob, Davidet – Remek.

Nem mondtam semmit, csak néztem Robot, aki még mindig Davidet fikszirozta. David csak állt, ugyanazon a helyen, ahol eddig, és tűrte a szemlét.

-       Peet üzeni, hogy sajnálja, és kér a csokiból. – mondta, és rám nézett.

Körülnéztem, a csoki után, és megtaláltam bontatlanul az ágyamon. Megfogtam, és oda adtam neki.

-       Mond meg neki, hogy nem baj, és hogy egye meg. – mosolyogtam rá. Reméltem, hogy veszi az adást, és kimegy, de még mindig ott ált az ajtóban. – Van még valami?

-       Ööö… Igen. Anya üzeni, hogy nem jön haza. – mondta zavartan.

-       Ezt eddig is gondoltam. Mikor volt ő valaha is itt? – kérdeztem mérgesen. – Ha nincs, más kimennél végre?

Megfordult, és kiment. Mielőtt becsukta volna az ajtót még visszafordult, és azt mondta, hogy „rajtatok tarom a szememet”, olyan nagy testvérnézéssel, és elment. Oda fordultam Davidhez, aki még mindig egyhelyben állt. Felém fordult, és belenézett a szemembe.

-       Szerintem én megyek, mielőtt a bátyád felnyársal. – nevetett a saját „viccén”.

Legszívesebben azt mondtam neki, hogy „Ne menj!”, de az egy kicsit furán jött volna ki.

-       Oké. Gyere. – mondtam, és elindultam a földszintre.

Egy szó nélkül jött utánam. A nappaliba Peet a csokiját ette. Mikor meglátta Davidet, majdnem félre nyelte a csokit. Nem álltam meg. Mentem egyenesen az ajtóig. Kinyitottam, és félreálltam, hogy ki tudjon menni.

-       Ennyire el akarsz küldeni? – mondta miközben kiment.

-       Nem. Én, nem akarlak elküldeni, és nem is küldtelek. Te akarsz ennyire elmenni.

Visszafordult, és bele nézett a szemembe.

-       Fogalmad sincs arról, hogy én mit akarok.

-       Akkor mond el. – kértem közönyösen.

-       Inkább meg mutatom.

Megfogta a derekam, közel rántott magához és megcsókolt. Ez a csók sokkal intenzívebb volt, mint az első. Sokkal több érzelem volt benne. Átkaroltam a nyakát, közelebb húztam magamhoz, és visszacsókoltam. Éreztem, ahogy elönti a testem a melegség, és szinte szikrázott körülöttünk a levegő. Egy perc múlva én szakítottam meg a csókunkat, mert nem kaptam levegőt. Elengedtem, hátrébbléptem, és zihálva vettem a levegőt. Ránéztem. Ő se volt jobb állapotban. Az ő vámpír ereje, és az én tűz erőm kiszívta a tüdőnkből az összes levegőt. Kis idő után, végre normálisan tudtam lélegezni. Közelebb lépett hozzám.

-       Szia Boszika. - adott egy puszit a számra, és eltűnt.

-       Szia. – mondtam a nagy sötétségnek.

Bementem a házba, ahol két érdeklődő szempárral találtam szembe magam. Elmentem mellettük, felmentem szobámba. Befeküdtem oda, ahol eddig David feküdt. Éreztem az illatát a párnán, és a takarón. Beletúrtam a fejem a párnámba, és a fejemre húztam a takarót. Beszívtam az illatát, és elkezdtem mosolyogni. Egyre gyorsabban dobogott a szívem, ahogy visszagondoltam az első, majd a második csókunkra. Azt akartam, hogy megint megcsókoljon, vagy csak megöleljen, vagy egyszerűen, csak legyen itt. Azt hiszem, szerelmes vagyok egy olyan vámpírba, akit nem ismerek, aki nagyon jól csókol, és akinek gyönyörű barna szemei vannak. Azzal a gondolattal a fejemben aludtam el, hogy szerelmes vagyok.

¤ 4. fejezet

Egy kicsit késtem, és kicsit rövid lett, de itt van :) Jó olvasást, és komizzatok!!!

Mikor felértünk, és Rob meglátta, ahogy David az ágyamban feküdt, olyan képet vágott, mint aki egy marslakót látott volna. Mielőtt meg tudott volna szólalni gyorsan és röviden eldaráltam neki a történteket. Mikor befejeztem, még mindig úgy nézett, mint ha minimum ETI lenne a szobámba.

-      Mostantól nem fenyegethetsz azzal, hogy elmondod anyának, a perverz dolgaimat, mert én is beköplek. – fenyegetőzött.

-      Csak rajta. Mond el, de csak hogy tudd, tudok én rosszabbat is rólad, ráadásul anya nem is hinne neked. – mondtam mosolyogva.

Rob kiskorában nagyon sokat hazudott anyuéknak, és az óta semmit nem hisz el neki semelyik szülőm se. Amikor kijelentette, hogy rendőr akar lenni, anya csak úgy engedte meg neki, hogy normálisan viselkedik, és nem hall róla semmi rosszat. Nálunk nem úgy működik a munkavállalás, ahogy az embereknél. Nálunk, 24 év alatt, csak szülői engedéllyel lehet munkát vállalni. Rob 19 éves.

-       Te milyen gonosz vagy! – mérgelődött hangosan. – pontosan miért is mondtad ezt el nekem?

-       Csak kérdezni akartam, hogy kb. meddig lesz elájulva?

-       Általában 20 óra, de az elmondásod szerint nagyon kevés vér jutott a szervezetébe, ezért, lehet, hogy kevesebb ideig. – mondta magyarázva.

-       Köszönöm. – mondtam mosolyogva.

-       Nincs mit. Én most azt hiszem, megyek a pizzáért. – mondta, majd kiment a szobámból.

Leültem az ágyam szélére, és néztem, ahogy David alszik. Olyan nyugodtnak, és gyengének tűnt. Magától elindult a kezem az arca felére. Mikor hozzá értem megsimogattam. Forró volt. Gyorsan elhúztam a kezem. Miért ilyen meleg? Rob nem mondta, hogy lázas is lehet. Hirtelen ötletből kiindulva megfogtam a kezét, és próbáltam begyűjteni a forróságot a testéből. Éreztem, ahogy átáramlik belém. Kellemes melegség töltött el. Mikor elengedtem, újra megfogtam az arcát. Most már normális volt a testhőmérséklete. Elgondolkoztam azon, hogy honnan jutnak nekem eszembe ilyenek. Még sose hallottam, még olyat, hogy más boszorkány ilyet csinált volna. Lehet, hogy voltak rajtam kívül, de én nem tudok róla. Megfogtam a homlokom, és éreztem, hogy most én vagyok forró. Kimentem a fürdőbe keresni valamit lázcsillapítót. Találtam, valami házi készítésűt, amire nagyi írta gyöngybetűkkel:

Láz és fájdalomcsillapító, naponta két kanál

Valami lötty volt benne. Lementem a konyhába, és bevettem egy kanállal. A boszorkányok gyógyszerei gyorsabban hatnak, mint az embereké. Remélem, használ. Felmentem a szobámba, és leültem az asztalomhoz, és tanultam valamit, amire már nagyon nem emlékszek. Mikor hazaért a bátyám, megettük a pizzát egy szó nélkül. Nem kérdeztem meg a lázról. Nem tudom miért, de nem zavart. Bementem a nappaliba, és egész délután tévét néztem. Megittam 5 liter vizet, mert teljesen kiszáradtam, ráadásul nem múlt el a lázam, így bevettem még egy kanállal. David még mindig nem ébredt fel.

Mikor haza ért Peet az öcsém, elmentem fürdeni. Felvettem a pizsim, és mielőtt lementem volna a nappaliba megnéztem Davidet. Normális volt a test hőmérséklete. Kezdtem egy kicsit aggódni. Mi van, ha nem ébred fel? Gyorsan kivertem a fejemből ezt a gondolatot, és leszaladtam a lépcsőn a konyhába.

-       Szia, Lisa! – köszönt Peter mikor leértem. Nagyon hasonlít apára. Barma haj, barna szem. Ugyan abba a suliba járt, mint én, csak ő még csak másodikas volt.

-       Hellóka. Mi volt a suliban? – kérdeztem, miközben a szekrényben kerestem valami édességet.

-       Nem sok minden, csak Mr. Igazgató számon kérte rajtam, hogy hol vagy. Szóval hol voltál? – kérdezte, és leült egy székre a pultnál.

-       Itthon. – válaszoltam, és kivettem egy tábla csokit. – Kérsz?

-       Nem tudsz ezzel lekenyerezni. Anya örülni fog neki, hogy nem voltál suliban. – fenyegetőzött.

-       Nem akartalak lekenyerezni – mondtam gúnyosan -, csak megkínáltalak. Amúgy meg látod itt valahol anyát? Ha annyira érdekelné, mi van, velünk itthon lenne, nem gondolod? Maradtam volna inkább apánál.

Felrohantam a szobámba, és becsaptam az ajtót. Mióta eljöttünk apától, sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mi lett volna, ha ott maradok vele. Még akkor is, ha nem tiszta, rendes és legális módon szerzi a pénzt. Soha nem haragudtam rá ezért. Mindenkinek az jut, amit az élet adott.

Leültem az ágyamra, és ránéztem Davidre, aki elkezdett mocorogni. Fél percig forgolódott, aztán kinyitotta a szemét, és rám nézett.

-       Előbb be kellet volna becsapnom az ajtót. – mondtam mikor belenéztem a szép barna szemébe.

-       Meddig voltam kába? – kérdezte, ügyet se vetve a megjegyzésemre.

-       Kb. olyan 12 órát. – mondtam. Felhúztam a lában az ágyra, ráültem és szembe fordultam Daviddel. – Mi volt ez az egész?

-       Szerintem elég egyértelmű. – mondta mosolyogva. – Legközelebb, ha lehet, ne vérezzél előttem. Főleg, ne a szád.

-       Mi köze ennek a számhoz?

-       Mert, ha máshol vérzel, talán sikerül vissza fognom magamat. Bár ahogy emlékszem, és jól emlékszem, élvezted. – mondta, és ránézett a számra, amitől elpirultam. Ezt látva még jobban mosolygott.

-       Mit csináljak, hogy ne élvezd ennyire a helyzetet? – gondolkoztam szándékosan hangosan.

-       Szerintem semmit nem tudsz csinálni. Itt vagyok a szobádba, az ágyadba és rajtad alig van valami. – mondta és elég feltűnően végig nézett rajtam. Hát igen a pizsim nem sokat takart és elég vékony is. Próbáltam vissza fogni magam, hogy nem piruljak el, de ez az arckifejezéséből ítélve nem sikerült.

-       Most, hogy így végig mértél, elmondanád, hogy miért akarsz tudni rólam mindent?

Ezek szerint még is sikerült elrontanom a jókedvét. Boldogan ránevettem.

-       Tényleg tudni akarod? – kérdezte, és bele nézett a szemembe. Én csak bólogattam. – Ez is elég egyszerű. Tetszel nekem, és tudni akarom, hogy milyen vagy.

Meglepődtem, és kikerekedett szemekkel néztem rá. Elkapta a tekintetét, és felállt. Oda ment az íróasztalomhoz, és leült a székre. Újra belenézett a szemembe. Mindenre gondoltam, csak erre nem.

-       Most robbanhatsz. – mondta.

-       Miért robbannék?

Mert általában a lányok, ha bevallok nekik valamit, hiszti rohamot kapnak, és elküldenek melegebb éghajlatra.

¤ 3. fejezet

Van egy erdő a suli mellett. Egy sima, hagyományos erdő. Nincs benne semmi mágia. Szép idő volt az nap. Olyan utó nyár feeling. A levelek igaz, már kezdtek sárgulni, de hát ezzel jár az ősz.

David, mint egy tank törte magának az utat. Miközben az időjárásról gondolkoztam elkezdtem harapdálni a szám, ami egyike rossz szokásaim közül. Már kábé az erdő közepén jártunk, amikor hirtelen David eltűnt. Nagyon mérges lettem rá, és éreztem, ahogy be vörösödik a szemem.

- Ha most azért hívtál ide, hogy megölj, vagy itt hagyj, akkor tedd meg, de akkor ne kerülj a szemem elé, különben felgyújtalak. Mármint ha megölsz, akkor nem tudlak felgyújtani, de akkor majd szellemként vissza térek, és felgyújtatlak valaki mással. - kiabáltam bele a nagy, csendes és üres erdőbe. Miközben mondtam egyre beljebb haladtam. Meg botlottam, és elharaptam a szám. A fenébe a szájharapdálós mániámnak. Éreztem hogy folyik belőle a vér, ami nem jó egy vámpír közelében, még akkor se, ha az én vérem mérgező a számára. Kis mennyiségben méreg, nagy mennyiségben halál. Kicsit megijedtem, amikor újra ott volt előttem.

- Nem akartalak itt hagyni, se megölni, csak megnéztem, hogy van-e itt valaki.? Neked miért vérzik a szád.? – kérdezte

- Megbotlottam, és elharaptam a szám. – mondtam úgy, hogy a kezem a szám előtt volt.

- Megnézhetem? – kérdezte és meg se várva a választ elvette a kezem a szám elől, és rá nézett. A szeme hirtelen felizzott, és csak nézte-nézte a szám. Egy idő után egyre közeledett felém.

- Emlékeztetlek, hogy mérgező vagyok, és nem áll szándékomban meg halni, és szerintem neked se. – mondtam mikor már túl közel volt a szája az én számhoz. Ő nem mondott semmit. Eszembe jutott, hogy el kéne futni, vagy használni a mágiát, de nem volt erőm hozzá, ráadásul már nem is tudtam volna, ugyanis akkor magamba is kárt teszek, azt meg nagyon nem akarom, viszont azt sem akarom, hogy egy vámpír kiszívja a vérem. Még ha előbb is hal meg, mint, hogy megölne, akkor is, ha nem találnak meg, akkor elvérzek, amire kicsi az esély, mármint arra, hogy megtalálnak, ugyanis senki sem tudja, hogy itt vagyunk. Jézusom! Nagyon hülye vagyok! Követtem egy vámpírt az erdőbe minden fontos ok nélkül, és most szembesülhetek azzal, hogy kinyírnak.

Becsuktam a szemem, és vártam, hogy belém harapjon, de nem tette, helyette MEGCSOKÓLT. Csókolózás közben gyakorlatilag lenyalta a számról a vért. Az elején még nem csókoltam vissza, de mikor éreztem, hogy eltűnik a seb (a vámpírok nyála gyógyít) megtettem. Visszacsókoltam. Nem tudom miért, de meg mozdult bennem valami, és a fejemben egy hang arra utasított, hogy csókoljam meg. Nem ismertem magamra. Egy olyan vámpírral smároltam, akivel reggel beszéltem, először és akit nem is ismerek. Tudtommal ez még az emberek világában sem átlagos. Vagyis a normális nők körében nem.

A csók akkor ért véget, amikor összeesett. Gyorsan leguggoltam mellé, és megérintettem a pulzusát. Óriási kő esett le a szívemről, mikor megéreztem a kis lüktető erecskét a nyakán. Nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak vele. Nem hagyhatom itt. Ahhoz túl jól csókol. Aztán eszembe jutott, hogy el kéne teleportálnom innen magunkat, csak azt nem tudtam, hogy hova. A korházba biztos nem, mert akkor feljelentenek, hogy biztos direkt mérgeztem meg. A suliba tuti nem, mert hát ott is biztos van olyan, aki feljelentene, így maradt az, hogy haza viszem. Sztem úgy sincs otthon senki. Anya dolgozik, mint mindig, az öcsém suliban, a bátyám pedig dolgozik. Remélem. Megfogtam a kezét, és becsuktam a szemem. Elképzeltem, ahogy ő az ágyamon fekszik én meg mellette térdelek. Mikor kinyitottam a szemem még mindig az erdőben voltam. Újra becsuktam, csak most még erősebben koncentráltam. Sikerült. Mikor kinyitottam a szemem otthon volt, a szobámba. Óriási örömmámor öntött el, hogy sikerült, és most nem szédültem meg. Betakartam, és leültem az íróasztalomhoz. Gondolkoztam, hogy addig mit csináljak, míg fel nem ébred, aztán úgy döntöttem, hogy tanulok egy kicsit.

Délig tanultam, de még mindig nem ébredt fel. Lementem a konyhába, hogy csináljak valami kaját. Lent találkoztam a bátyámmal.

-       Szia Rob. Te mióta vagy itthon? – kérdeztem tőle.

-       Szia. Most értem haza, de neked nem a suliba kéne lenned? – kérdezett vissza.

-       Ott kéne, de nem ott vagyok, amint látod. – válaszoltam miközben a hűtőben kerestem valami alapanyagot.

-       Ha ezt anya meg tudja, bajba leszel. – fenyegetőzött.

-       De nem tudja meg, ugyanis nem mondod meg neki.

-       Honnan veszed, hogy nem szólók?

-       Onnan, mert ha elmondod, én meg elmondom, hogy minden este más lányt hozol haza rendőr bácsi. – fenyegettem meg mosolyogva. Tudtam, hogy győztem. Rob rendőrként dolgozik, csak még újonc, és ha anya meghall róla valami csúnyát, akkor nem engedi, hogy teljes jogú rendőr legyen, ami a bátyám legnagyobb álma.

-       Nem tennéd meg. – mondta meg lepődve, kikerekedett szemekkel

-       De igen. Megteszem, ha te is beköpsz. – mondtam neki még mindig mosolyogva.

-       Találtál valami kaját? – kérdezte terelve a témát.

Nem válaszoltam, csak oda mentem hozzá átöleltem, és adtam egy puszit az arcára.

-       Túl kedves vagy! Mit akarsz? – kérdezte.

-       Miért van az, hogyha hízelgek, egy kicsit akkor rögtön mindenki azt hiszi, hogy akarok valamit. – mondtam felháborodva, és elengedtem. Rám nézett olyan ne-szórakozz-velem nézéssel. na jó tényleg akarok valamit, vagy inkább valamiket.

-       Mondjad!

-       Először gyere fel velem a szobámba, mert mutatni akarok valamit, utána, meg elmennél pizzáért!?

-       Oké. – adta be a derekát.

-       Akkor gyere. – mondtam és elindultam fel a szobámba.

Eldöntöttem, hogy elmondom neki. Mit veszíthetek? Nem sok mindent, ami érdekel.