¤ 1. fejezet :)

-Terhes vagy.!
Ez volt az a mondat, vagy inkább kijelentés, ami teljesen megváltoztatta az életem, és ráadásul tök abszurd volt, hiszen még szűz vagyok. Nem tud érdekelni, hogy mit gondolnak a körülöttem lévők, hiszen nálunk a suliba szinte minden lány elvesztette már a szüzességét 15 éves kor alatt, én meg 17 vagyok.
-Miii.? Dehogy vagyok terhes.! - mondtam egy kicsit sértődötten.
-De igen Lisa, te terhes vagy.! - ellenkezett velem egy fehér ruhás ember fehér szakállal, és fehér hajjal. Éppen suliba indultam, amikor megjelent. Csak úgy simán ott volt előttem, pedig előtte nem volt ott. Az tuti.!
-Arról csak tudnék nem gondolja.? - kérdeztem flegmán. - Maga ki, és miért akadályozza meg, hogy még ma eljussak a suliba.?
-Én Aberle vagyok, a vének egyik tagja.
A vének tanácsa egy idős, mágiával bíró lények "gyülekezete", akik rögtön az uralkodói ház után állnak  és jó formán ők a mi fajtánk vezérei, vagy uralkodói (ahogy tetszik).
-Örvendek. Nem mutatkozok be, mert ahogy hallom az én nevem tudja. nem akarok tiszteletlen lenni, de elengedne végre a suliba, mert ha még egyszer kések, akkor kapok egy fegyelmit. - mindezt mosolyogva mondtam neki. Csettintett egyet, és ott találtam magam a suliba, pontosabban a suli közepén elhelyezkedő kis udvaron. Körülnéztem, de nem láttam sehol Aberle-át, csak a padon csevegő végzős lányokat, és az őket árgus szemekkel figyelő gólya fiukat. A sulink kör alakú, és 3 emeletes. Régi stílusban épült, de nekem maga az épület tetszik, de a suli nem. Majdnem ugyanolyan, amilyen az emberi iskolák, csak abban más, hogy itt nem az a tanmenet, és itt varázslást tanulunk.
-Lisa.? - megfordultam, és a barátnőmmel találtam szembe magam, aki nem mellesleg tündér. - Te ilyenkor itt.?
-Neked is szia Emily. Igen, valamilyen csoda folytán előbb értem be. - nem akartam neki elmondani, hogy találkoztam Aberle-val. Szeretem  meg minden, de túl sokat foglalkozik az ilyen dolgokkal, és egy idő után az agyamra tud menni velük.
-De jó hogy itt vagy. - mondta és megölelt. Visszaöleltem, de nem vagyok valami nagyon ölelkezős típus, kivéve pár kivételt és ő az egyik. - Beszélnünk kell.
-Mondjad.! - már előre tudtam mit fog mondani.
-David megint kérdezősködött rólad. - éésss... tessék.! Tudtam.! David minden reggel oda megy Emily-hez, és kérdez rólam valamit  Emily meg jó kis tündér módjára válaszolgat neki. (Nem haragszom rá. A származásával jár.) Nem tudom mit akar tőlem. Reggel Emily-vel beszél rólam, délután meg engem néz. Már nagyon elegem van belőle. Am elég helyes. Barna haj, barna szem, jó arcberendezés, és a felső teste se lehet rossz.... Na mindegy nagyon elkalandoztam. Tegnap este elalvás előtt eldöntöttem, hogy ma kiderítem mit akar bármibe is kerüljön, mert egy vámpírból elég nehéz kiszedni infót. Tapasztalat.
-Most mi kérdezett.? - sóhajtottam fel.
-Azt, hol laksz, van-e macskád, kutyád, tesód. - sorolta szorgalmasan a dolgokat.
-Hol van.? - kérdeztem tőle hirtelen, mire olyan képet vágott, mint aki meglepődött  pedig pont neki nem kéne, hiszen óvoda óta ismer. Együtt szórtunk homokot az akkori főellenségünk hajába.De azért válaszolt.
-A biosz terem előtt láttam utoljára. - mondta és én azonnal elindultam. nem volt messze. Tudni kell, hogy nálunk is ugyan úgy hívják a a tantárgyakat, csak nálunk nem ugyanazt tanítanak. Pld kémián bájitalokat készítünk. Mikor oda értem pont ugyanazon a helyen állt, ahol szokott. Oda mentem éle, karba tettem a kezem, és bele néztem a szemébe. Miért kell barna szeműnek lennie.?
-Miért kérdezősködsz rólam, miért bámulsz mindig, és miért barna a szemeb.? - na jó az utolsót nem akartam mondani, csak kijött. Amikor kimondtam úgy nézett rám mint egy örültre. Talán tényleg az vagyok.
-Neked is szia. - Hé ezt én szoktam mondani.!! - Első kérdésre a válasz: nem mondom meg, másodikra azért mert van szemem, ami nem tudom miért barna. Talán mert így születtem.? - kérdezte bunkón.
-Nagyon bunkó vagy tudod.?
-Nem én jöttem ide és támadtalak le kérdésekkel.
-Nem te Emily-t támadod le minden reggel. - Na most patt helyzetbe vagyunk. Nem válaszolt, csak mosolygott  olyan félmosolyosan, és elment.
-Most meg mi van ? - néztem utána de nem válaszolt,ezért követtem. Élvezte, hogy követem, és össze-vissza sétált a suliban, fel ment 3x az emeletre de én nem adtam fel.
-Meddig fogsz követni.? - kérdezte hátrafordított fejjel, de nem állt meg, csak ment tovább. Épp a földszinten tartottunk, és akkor fordult rá a lépcsőre.
-Addig amíg nem válaszolsz rendesen a kérdéseimre. - válaszoltam, és csak mentem utána.
Felmentünk a 3.-ra és épp lefelé tartottunk.
-Vald be, hogy élvezed.!
-Mégis mit.? - végre megállt, felém fordult és belenézett a szemembe.
-Azt, hogy követlek.Ha nem élveznéd, akkor már rég lehagytál volna. - Tudni illik, hogy a vámpírok nagyon gyorsak, és érősek. Az egyik legharcratermetted lények a társadalmunkban.
-Igazad van. Rohadtul élveztem hogy követél, de most szia Boszika. - ééés eltűnt. Remek.!
-Elisabeth Jane Howkens.! Mit keresel te itt.? - lassan meg fordultam ,de már tudtam ki szólt. Csak egy olyan van ebben az iskolában, aki a teljes nevemen szólít.
-Jó napot igazgató úr.! - köszöntem illedelmesen  hogy ezzel is enyhítsek a büntetésemen, legalábbis ezzel a szándékkal csináltam.
-Nem kéne órán lenned.? - kérdezte még mindig mérgesen.
Ránéztem az órámra, és már 20 perce becsengettek. Hoppá!! Kicsit-nagyon elment az idő, a vámpír-boszi fogócskával. Nem mondtam semmit.
-Már megint elkéstél.? - kérdezte felháborodottan.
-Nem uram, ma idejében itt voltam, csak tudja tanultam egy kicsit Törire és nagyon elment az idő.
Már azzal egy kicsit levigadt  hogy uramnak szólítottam. Szereti, hogyha tisztelik az emberek, de hogy miért pont törit mondtam.?
-Örülök, hogy ennyire készülsz az órámra, csak sajnos nem látok nálad könyvet. - Hopssz.!
-Igen, mert most tettem el, és éppen indultam órára. - hazudtam.
-Akkor menjél. Szia.!
Viszlát igazgató úr.! - köszöntem el, és eljöttem. Ha megtalálom David-et lesz hozzá pár nem túl kedves szavam. Előszőr is, hogy mer le Boszikázni.? Jóó.. ez alapjába véve nem nagy tragédia, de van nevem, és elvárom, hogy úgy hívjanak, főleg, ha az illető nem is ismer, na jó ismer hála Emily-nek. Másodszor még mindig nem válaszolt a kérdéseimre. Most majd rá fog jönni, hogy engem nem olyan könnyű lerázni. Nekem az élet már megtanította, hogy mindig küzdjek meg az igazamért, és hogy harcoljak, azért ami az enyém, vagy amit éppen akarom, hogy az enyém legyen.
Lefele sétáltam a Biosz terem felé, de mégse mentem be. Elmentem a Büfébe.

:) remélem tetszik :) nem tudom mikor hozom a kövi részt :) amint tudom hozom :)