¤ 2.fejezet

A büfé a földszinten volt.Mikor leértem Mrs. Isgor, a büfés néni, és az én egyik "barátom" (már amennyire a barátomnak lehet nevezni egy 40 éves nőt), éppen szendvicseket készített.

-Szia Lisa.! Megint elkéstél.? - kérdezte ál szigorral.

-Jó napot Mrs. Isgor. Nem, ma kivételesen nem késtem el. Időben itt voltam, csak egy bizonyos vámpír miatt lekéstem a becsengetést. - mondtam nevetve.

-Értem. - mondta mosolyogva. Biztos voltam benne, hogy nem érti, de nem is baj. - Kérsz valamit.?

-Igen. Egy almát. - Ez egy kicsit szokatlan volt részemről. Általában csokit, vagy valami édességet kérek, de ma nem. Nem tudom miért, és ez zavar

-Tessék. - adta oda az almát.

-Köszönöm. - mondtam, és kifizettem. - Hogy tetszik lenni.?

-Remekül. És te.?-kérdezett vissza.

-Én is remekül köszönöm. Hogy van a fia.? - kérdeztem ismét. Van neki egy fia, aki a külvilágban élt, és jogász volt. Régen én is kint éltem, de amikor anya és apa elváltak, anyával és a két fiú tesómmal ide költöztünk BloodStone-ba.

BloodStone egy nagyon eldugott helyen, van a hegyekben, ahova épeszű ember nem jön fel. Ezért is építették ide. Ez a mi társadalmunk "fővárosa". Itt van, a királyi palota, ahol, ha még élnének, uralkodnának a királyi család sarjai, de mivel 50 éve kihalt a család, és azóta a Tanács vezeti a várost, így nem ők uralkodnak.

-Remekül. - zökkentett ki Mrs. Isgor, a gondolat menetemből. - Te is elkéstél.? - Ezt nem nekem mondta, ha nem Alex-nak, aki mögöttem állt. Furcsa lett volna, ha nekem mondja. Amúgy meg hééé... mi az, hogy te is.? Én nem is késtem el.!!

 Amint meg fordultam, megijedtem. Nagyon közel állt hozzám. Túl közel-!!

-Igen. A húgom nem keltett fel reggel. Am Jó Reggelt Mrs. Isgor, szia Lisa. - köszönt, és rám mosolygott. Szerintem elég jól néz ki. Fekete haj, zöld szemek, csak sajna nem az esetem. Mármint nem nekem sajna, hanem neki. Mióta ide költözünk mindig el akar hívni randizni  de én soha nem mentem el vele. Erre is meg van a fő okom, de azt majd később.

-Szia. - köszöntem vissza én is mosolyogva. Mrs Isgor nem mondott semmit, csak rázta a fejét. Alex is vett egy almát, és oda fordult hozzám.

-Nem jössz ki az udvarra.? - kérdezte.

-De szívesen. - mondtam, miközben meg fogtam a táskám. - Viszlát Mrs. Isgor. - köszöntem el, de még most se mondott semmit. Néha olyan furi. Követte Alexet a kör alakú udvar egyik legeldugottabb padjára  amit egy fa takart el a folyosóról nézve. Nem ettem meg az almám, ha nem elraktam a táskámba.

-Na mizu veled.? - kérdezte Alex, miután leültünk.

-Hát fura reggelem volt, aztán időben beértem a suliba, de David-et kergettem, mert nem akarta nekem elmondani, hogy mit akar tőlem, és elment az idő, aztán a mi "drága" igazgató úr észrevette, hogy nem vagyok órán, meg akart büntetni, de kimagyaráztam magam, és most itt vagyok. Veled.? - mondtam, és elnevettem magam az arcát látva. Miközben beszéltem a földet néztem, és most rá néztem. Olyan volt az arca, mint aki mindjárt felrobban. Szerintem a David nevezetű vámpír hozta ki a sodrából. Mióta bámul, és kérdezősködik rólam, azóta utálja őt, pedig addig jó fejnek tartotta. Igaz csak távolról.

-Semmi. - tudtam, hogy van valami.

-Mondjad.! Gyerünk.! Én is beszámoltam az egész eddigi napomról. - mondtam neki mosolyogva, és meglöktem a vállát.

-Csak idegesít a vámpírod. - mondta végül.

-Héé nem az én vámpírom. - mondtam sértődötten.

-Ha akarod lehetek. - mondta egy hang a fa mögül. Rögtön felugrottam, és egy kézlendítéssel felgyújtottam a fát. Olyan gyorsan ugrott elő mögüle David, mint a villám, vagy mint egy átlagos vámpír.

-Aú.. ez fájt. - panaszkodott.

-Kibírod kislány. - mondtam, eloltottam a fát, és karba tett kézzel belenéztem a szemébe. Egy perc se kellet, és újra olyan volt mint előtte. Szép zöld. Ez egy varázsfa. Nem lehet neki ártani semmivel.

-Ezt most miért csináltad ? - kérdezte idegesen. A hangjából nem lehetett kihallani az idegességet csak a szeméből lehetett kiolvasni, ugyanis a szép barna szeme sárga lett. Ez akkor van, ha valami nagy érzelmi hatás éri. Az enyém olyankor vörös lesz, akár a tűz. Szerintem érthető okokból.

-Őszintén.? Nem tudom. Mostanában túl lobbanékony vagyok, de bocsánatot nem fogok kérni, ugyanis hallgatóztál  Jut eszembe miért is hallgatóztál.? - kérdeztem.

-Nem hallgatóztam  csak éppen erre jártam, és meg halottam, hogy rólam beszéltek. Am szia Alex. Régen találkoztunk. - köszönt a másik boszinak a társaságban. Alex föld boszi, ezért ha ő lesz ideges, neki a szeme zöld lesz  vagy is nem fog változni, ugyanis alapjába véve is zöld.

-Szia. - köszönt vissza félénken. Megértem. Mindenki fél a vámpíroktól. Még én is, de csak egy kicsit.

-Aha. Jó duma, csak kár, hogy nem hiszem el. - mondtam David-nek.

-Akár elhiszed, akár nem, ez az igazság. - felelte flegmán.

-Asszem én megyek. - mondta Alex. Félszemmel láttam, hogy felkapja a táskáját, és elmegy.

-Most boldog vagy? Elüldözted szegényt.- kérdeztem felháborodottan  Biztos voltam benne, hogy vér vörös a szemen. Két véglet van. Az egyik a vér vörös, a másik a tűz piros.

-Ööö.. Igen boldog vagyok. - mondta mosolyogva. - Gyere.! - mondta, és elindult.

-Hova, és minek.? - kérdeztem, de nem mozdultam.

-Ha választ akarsz kapni a kérdéseidre,akkor gyere - kiabálta hátra. - Itt még a falnak is füle van.

Felkaptam a táskám, és utána mentem.

-És mi lesz a sulival.? - kérdeztem, mikor láttam, hogy a kapu felé megyünk.

-Nekem nem kell, te meg úgy is kitűnő tanuló vagy.

-Durva, hogy szinte mindent tudsz rólam. - gondolkoztam hangosan.

-Egy tanács: Soha ne válassz tündért legjobb barátnak.

-Ezt had én döntsem el jó.? Hogy akarsz kijutni.? - kérdeztem, mikor oda értünk a kapuhoz. Volt vagy 6 méter, és az egész fém.

-Én átugrom, te meg találd ki, hogy jutsz át. - miután kimondta már kint is volt.

-Ez gyors volt. - csodálkoztam, és közben azon gondolkoztam, hogy hogyan jussak ki. Megvan. Teleportálok. Eddig még csak tárgyakat próbáltam, nem nagy sikerrel.

-A képességeimről, majd később. Most gyere már. - sürgetett.

Behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy a kapun túl állok. Azt hittem mikor kinyitom a szemem még bent leszek, de nem. Kint voltam. Sikerült. Egy pillanatra megszédültem. Mikor feleszméltem David ott volt szorosan mögötte. Az egyik kezével (amivel én a fejemet fogtam), megfogta a kezem, a másik keze a vállamon volt, és úgy tartott.

-Jól vagy.? - kérdezte aggódva(??).

-Igen. - mondtam kissé meglepetten. Ránéztem a kezére  ami a vállamon volt. Mikor meglátta, hogy nézem elengedett, de nem ment messze. Kicsit nagyon nagy volt a feszültség, ezért fel akartam oldani.

-Éljen. - kiáltottam, és elkezdtem ugrálni. David úgy nézett rám, mint egy idiótára ezért abba hagytam.

-Tényleg jól vagy? - kérdezte már közömbös hangnemben.

-Igen, de miért érdekel ennyire.? - kérdeztem gyorsan vissza.

-Az most nem fontos. Nem tudtam, hogy tudsz teleportálni.

-Nem kell neked mindent tudni. - mondtam neki. - Most hova.?

-Gyere. - mondta, és elindult az erdőféle!?