¤ 3. fejezet

Van egy erdő a suli mellett. Egy sima, hagyományos erdő. Nincs benne semmi mágia. Szép idő volt az nap. Olyan utó nyár feeling. A levelek igaz, már kezdtek sárgulni, de hát ezzel jár az ősz.

David, mint egy tank törte magának az utat. Miközben az időjárásról gondolkoztam elkezdtem harapdálni a szám, ami egyike rossz szokásaim közül. Már kábé az erdő közepén jártunk, amikor hirtelen David eltűnt. Nagyon mérges lettem rá, és éreztem, ahogy be vörösödik a szemem.

- Ha most azért hívtál ide, hogy megölj, vagy itt hagyj, akkor tedd meg, de akkor ne kerülj a szemem elé, különben felgyújtalak. Mármint ha megölsz, akkor nem tudlak felgyújtani, de akkor majd szellemként vissza térek, és felgyújtatlak valaki mással. - kiabáltam bele a nagy, csendes és üres erdőbe. Miközben mondtam egyre beljebb haladtam. Meg botlottam, és elharaptam a szám. A fenébe a szájharapdálós mániámnak. Éreztem hogy folyik belőle a vér, ami nem jó egy vámpír közelében, még akkor se, ha az én vérem mérgező a számára. Kis mennyiségben méreg, nagy mennyiségben halál. Kicsit megijedtem, amikor újra ott volt előttem.

- Nem akartalak itt hagyni, se megölni, csak megnéztem, hogy van-e itt valaki.? Neked miért vérzik a szád.? – kérdezte

- Megbotlottam, és elharaptam a szám. – mondtam úgy, hogy a kezem a szám előtt volt.

- Megnézhetem? – kérdezte és meg se várva a választ elvette a kezem a szám elől, és rá nézett. A szeme hirtelen felizzott, és csak nézte-nézte a szám. Egy idő után egyre közeledett felém.

- Emlékeztetlek, hogy mérgező vagyok, és nem áll szándékomban meg halni, és szerintem neked se. – mondtam mikor már túl közel volt a szája az én számhoz. Ő nem mondott semmit. Eszembe jutott, hogy el kéne futni, vagy használni a mágiát, de nem volt erőm hozzá, ráadásul már nem is tudtam volna, ugyanis akkor magamba is kárt teszek, azt meg nagyon nem akarom, viszont azt sem akarom, hogy egy vámpír kiszívja a vérem. Még ha előbb is hal meg, mint, hogy megölne, akkor is, ha nem találnak meg, akkor elvérzek, amire kicsi az esély, mármint arra, hogy megtalálnak, ugyanis senki sem tudja, hogy itt vagyunk. Jézusom! Nagyon hülye vagyok! Követtem egy vámpírt az erdőbe minden fontos ok nélkül, és most szembesülhetek azzal, hogy kinyírnak.

Becsuktam a szemem, és vártam, hogy belém harapjon, de nem tette, helyette MEGCSOKÓLT. Csókolózás közben gyakorlatilag lenyalta a számról a vért. Az elején még nem csókoltam vissza, de mikor éreztem, hogy eltűnik a seb (a vámpírok nyála gyógyít) megtettem. Visszacsókoltam. Nem tudom miért, de meg mozdult bennem valami, és a fejemben egy hang arra utasított, hogy csókoljam meg. Nem ismertem magamra. Egy olyan vámpírral smároltam, akivel reggel beszéltem, először és akit nem is ismerek. Tudtommal ez még az emberek világában sem átlagos. Vagyis a normális nők körében nem.

A csók akkor ért véget, amikor összeesett. Gyorsan leguggoltam mellé, és megérintettem a pulzusát. Óriási kő esett le a szívemről, mikor megéreztem a kis lüktető erecskét a nyakán. Nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak vele. Nem hagyhatom itt. Ahhoz túl jól csókol. Aztán eszembe jutott, hogy el kéne teleportálnom innen magunkat, csak azt nem tudtam, hogy hova. A korházba biztos nem, mert akkor feljelentenek, hogy biztos direkt mérgeztem meg. A suliba tuti nem, mert hát ott is biztos van olyan, aki feljelentene, így maradt az, hogy haza viszem. Sztem úgy sincs otthon senki. Anya dolgozik, mint mindig, az öcsém suliban, a bátyám pedig dolgozik. Remélem. Megfogtam a kezét, és becsuktam a szemem. Elképzeltem, ahogy ő az ágyamon fekszik én meg mellette térdelek. Mikor kinyitottam a szemem még mindig az erdőben voltam. Újra becsuktam, csak most még erősebben koncentráltam. Sikerült. Mikor kinyitottam a szemem otthon volt, a szobámba. Óriási örömmámor öntött el, hogy sikerült, és most nem szédültem meg. Betakartam, és leültem az íróasztalomhoz. Gondolkoztam, hogy addig mit csináljak, míg fel nem ébred, aztán úgy döntöttem, hogy tanulok egy kicsit.

Délig tanultam, de még mindig nem ébredt fel. Lementem a konyhába, hogy csináljak valami kaját. Lent találkoztam a bátyámmal.

-       Szia Rob. Te mióta vagy itthon? – kérdeztem tőle.

-       Szia. Most értem haza, de neked nem a suliba kéne lenned? – kérdezett vissza.

-       Ott kéne, de nem ott vagyok, amint látod. – válaszoltam miközben a hűtőben kerestem valami alapanyagot.

-       Ha ezt anya meg tudja, bajba leszel. – fenyegetőzött.

-       De nem tudja meg, ugyanis nem mondod meg neki.

-       Honnan veszed, hogy nem szólók?

-       Onnan, mert ha elmondod, én meg elmondom, hogy minden este más lányt hozol haza rendőr bácsi. – fenyegettem meg mosolyogva. Tudtam, hogy győztem. Rob rendőrként dolgozik, csak még újonc, és ha anya meghall róla valami csúnyát, akkor nem engedi, hogy teljes jogú rendőr legyen, ami a bátyám legnagyobb álma.

-       Nem tennéd meg. – mondta meg lepődve, kikerekedett szemekkel

-       De igen. Megteszem, ha te is beköpsz. – mondtam neki még mindig mosolyogva.

-       Találtál valami kaját? – kérdezte terelve a témát.

Nem válaszoltam, csak oda mentem hozzá átöleltem, és adtam egy puszit az arcára.

-       Túl kedves vagy! Mit akarsz? – kérdezte.

-       Miért van az, hogyha hízelgek, egy kicsit akkor rögtön mindenki azt hiszi, hogy akarok valamit. – mondtam felháborodva, és elengedtem. Rám nézett olyan ne-szórakozz-velem nézéssel. na jó tényleg akarok valamit, vagy inkább valamiket.

-       Mondjad!

-       Először gyere fel velem a szobámba, mert mutatni akarok valamit, utána, meg elmennél pizzáért!?

-       Oké. – adta be a derekát.

-       Akkor gyere. – mondtam és elindultam fel a szobámba.

Eldöntöttem, hogy elmondom neki. Mit veszíthetek? Nem sok mindent, ami érdekel.